4p
Vasárnap sorsdöntő választások lesznek Törökországban. A lassuló gazdaság és egy abszolút többséget a háta mögött tudó Erdoğan elnök neo-ottomán külpolitikai ambíciói robbanóképes elegyet alkothatnak. A török kormány kitűnő kapcsolatokat ápol a hazai kormányzattal, de kiemelt figyelmet mégis a Jobbik kap Ankarától.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. MTI Fotó: Kovács Tamás

Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Törökországban. Ennek tétje, hogy a miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu, illetve a köztársasági elnök, Recep Tayyip Erdoğan fémjelezte Igazság és Fejlődés pártja (AKP) abszolút többségével lehetővé válik-e egy prezidenciális, Erdoğan számára még nagyobb hatalmat biztosító rendszer létrehozása, vagy pedig a pont a parlamenti bejutáshoz szükséges 10 százalékos küszöbön egyensúlyozó, gyökereit a kurd ellenállási mozgalomhoz visszavezető Népi Demokrata Párt miatt ennek esélye elvész.

Erdoğan, Törökország erős embere természetesen kétharmados többséget preferálna, mert azzal lehetővé válna számára, hogy referendum nélkül hajtson végre alkotmány-reformot. Az elnök továbbra is bízik a gazdaság dinamikájában, és 2023-ra – a köztársaság 100. születésnapjára – az országot a világ tíz legnagyobb gazdasága közé akarja juttatni.

Kifulladó motorok a gazdaságban

Ez messze nem lesz egy egyszerű történet, ugyanis a török export pontosan a fele abba az EU-ba irányul, amelynek gazdasága mostanság inkább stagnál. A belső motorok is akadoznak, a török lakosság visszafogta a fogyasztását és nem bízik annyira, mint korábban a hazai gazdaságpolitika töretlen sikerében. Az FDI sem rohan a 78 millió lakosú Törökországba, ahol a bürokratikus akadályok és a jogbiztonság hiányosságai bizony megfontolásra késztetik a befektetőket. Ez pedig hátráltatja a technológiai ugrást: a török exportnak csupán 4 százalékát teszik ki a high-tech termékek.

Ezek egyenes eredőjeként pedig a török munkanélküliség jelenleg öt éves csúcsra, 11 százalékra szökött. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt évek gyors növekedési üteme együtt járt egy elképesztő szintű folyó fizetési mérleg deficittel. Ez 2010 és 2013 közötti átlagosan a GDP 7, 5 százalékát tette ki. A török kormánynak viszont ettől függetlenül továbbra is egekbe törő tervei vannak, főként infrastruktúra fejlesztések terén. 2017-re kell kész lennie Isztambul harmadik repterének, amely a tervezett évi 150 milliós utas-számával a világ legnagyobbja lenne.

Erdoğan és a külpolitikai lőporos hordók

Az elszálló gazdasági vágyálmok mellé egy neo-ottomán külpolitikai vízió is társul. Erdoğan elnök a minap egy kétmillió embert vonzó választási nagygyűlésen a június 7-i választás és az AKP elsöprő győzelmének jelentőségét Szaladin szultán 1187-es, Jeruzsálemet meghódító cselekedetéhez hasonlította, amelynek eredményeképpen az iszlám zászlaja újra ott fog lengeni Jeruzsálem falain.

Egy igazi neo-ottomán víziójú államférfi természetesen nem mehet el szótlanul a Balkán kihívásai mellett sem. Ezt jelezte Erdoğan már három évvel ezelőtti nyilatkozata is. Az akkori kormányfő – jelenleg elnök – egy interjúban közölte: az albánoknak joguk van az önrendelkezéshez és akár Nagy-Albánia létrehozásához is. Az UCsK (Koszovói Felszabadíási Hadsereg) szerinte nem terrorista szervezet, csupán az albánok jogos igényét biztosítja, földjeik megvédésére. A hangzatos nyilatkozatoktól amúgy sem idegenkedő Erdoğan azt sem zárta ki, hogy szükség esetén katonai segítséget nyújtsanak albán testvéreik megvédésére.

A jelenlegi török kormány kitűnő kapcsolatokat ápol a hazai kormányzattal, de kiemelt figyelmet mégis a Jobbik kap Ankarától. Vona Gábor februári évértékelőjén a diplomatavendégek több mint fele török volt. Érdekesség még, hogy megjelent Észak-Ciprus „nagykövete” is. Azé az országé, amelyet a világon hivatalosan egyedül Törökország ismer el és amely a volt szocialista blokk országai közül elsőként Magyarországon nyitott „külképviseletet" múlt év őszén.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG