4p
A négygyermekes anyáknak a jövő évtől életük végéig nem kell szja-t fizetniük - a jövő évi adócsomagból kiderülnek az intézkedés részletei és a jogosultság feltételei is. A KSH adatai és a költségvetési törvényjavaslat számai között bányászva kiderül az is, mennyi pénzt hagy az állam az anyáknál - ahogy az adókedvezményeknél lenni szokott, megint a gazdagabbak járnak jól.

2019. februárjában a családvédelmi akciótervnek nevezett intézkedéscsomag keretében jelentette be először Orbán Viktor, hogy a 2020-tól kezdve életük végéig nem kell szja-t fizetniük azoknak a nőknek, akik legalább négy gyermeket felneveltek. Az Országgyűlés elé került a jövő évi adótörvény-módosítások tervezete, ebből kiderülnek a technikai részletek, az igénybevétel feltételei.

Ki a négygyermekes anya?

Az Szja-törvényt módosító javaslat alapján négy vagy több gyermeket nevelő anyának minősül az a nő, aki vér szerinti vagyörökbefogadó szülőként az általa nevelt legalább 4 gyermekre tekintettel családi pótlékra jogosult, vagy már nem jogosult, de korábban legalább 12 éven keresztül kapta a csp-t - így oldják meg a törvényben, hogy élete végéig kapja az szja-kedvezményt az anya.

A törvényjavaslat méltányos abból a szempontból, hogy számol azzal a gyermekkel is, aki után a családi pótlékra való jogosultság a gyermek elhunyta miatt szűnt meg.

Milyen jövedelmek válnak adómentessé?

  • Természetesen a munkabér és az egyéb nem önálló tevékenységből származó jövedelem (de a végkielégítés nem);
  • az egyéni vállalkozó jövedelme (az osztalékalapba tartozó jövedelem kivételével);
  • a mezőgazdasági őstermelői jövedelem;- az EP-képviselői, a helyi önkormányzati képviselői, a választott könyvvizsgálói jövedelem;
  • a nem vállalkozóként, szerződés ellenében történő más szerződésből származó jövedelem.

Az egyéni vállalkozók között egyre inkább növekvő számban lévő katásoknak a vállalkozásból származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, így értelemszerűen az szja-kedvezmény sem jön szóba náluk.

Mit kell tenni az adókedvezményért?

A kedvezmény akkor érvényesíthető, ha a jogosult az adóbevallásához nyilatkozatot tesz, melyben feltünteti ajogosultságot megalapozó gyermekek nevét, adóazonosító jelét és a jogosultsági időszakot. 
Ha a jogosultság nem áll fenn az egész adóévben (praktikusan abban az évben, amikor a negyedik gyermek megszületik vagy örökbe fogadják), akkor a kedvezményre jogosító jövedelem összegét is fel kell tüntetni a nyilatkozatban.

Mi történik, ha valaki jogosulatlanul veszi igénybe?

Ha valaki az adóelőleg megállapításához tett nyilatkozatában tévesen azt jelzi, hogy jogosult a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményére, és emiatt utóbb befizetési különbözet mutatkozik, akkor bírságként a különbözet 12 százalékát kell megfizetnie.

Hány embert érint?

A 2016-os mikrocenzus adatai alapján a KSH egy remek interaktív infografikát készített, így ezt bárki ellenőrizheti (alább be is ágyaztuk). Eszerint a felméréskor házasságban 29 071, élettársi kapcsolatban 12 186, egyedülállóként 7885 anya nevelt 4 vagy annál több gyermeket. Ez összesen több mint 49 ezer nőt jelentett a 2016-os adatok szerint. Azóta ez a szám minimálisan nőhetett köszönhetően azoknak a családoknak, ahol időközben újabb gyermekek születtek.

A mikrocenzus adatai alapján egyébként négy vagy annál többgyermeket a leggyakrabban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében neveltek a családok. A négy vagy annál több gyermekes családok aránya a községekben közel háromszorosavolt a fővárosban mértnek.

A gyermekes családok megoszlása a gyermekek száma szerint. Forrás: KSH mikrocenzus

Mennyi pénz marad az anyáknál?

A napokban nyújtotta be a kormány a 2020. évi költségvetés tervezetét, ebből kiderül: a családpolitikai célú kedvezmények között 22 milliárd forintos összeggel számolnak a négygyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentessége sorban. Ha 50 ezer jogosulttal számolunk, akkor ez azt jelenti, hogy jogosultanként 440 ezer forintos bevételről mond le az állam 2020-ban, vagy ha úgy tetszik, átlagosan ennyit hagy 4 gyermekes anyák zsebében az intézkedés.

Kedvezményezett (négygyermekes anya) persze a fentebb említett statisztikák alapján biztosan több lesz Borsodban vagy Szabolcsban, mint a fővárosban, de ha a bérstatisztikát területi megoszlásban nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy nominálisan jóval nagyobb kedvezményt kapnak a fővárosi négygyermekes anyák - itt 2019. első negyedévében majdnem kétszer akkora volt a bruttó átlagkereset (442 590 forint), mint a sereghajtó Szabolcsban (bruttó 243 ezer forint). Magyarán több elkölthető pénz marad az intézkedés következtében a magasabb keresetűeknél, mint a szegényeknél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG