2p
Viszont az orosz elnöki szóvivő szerint Putyin és Trump nincsenek rosszban.
Fotó: EPA/ALEXEI DRUZHININ / SPUTNIK / KREMLIN POOL

Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatai összeomlottak, ám Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök viszonya eléggé jóindulatú - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Összeomlás - mondta Peszkov, amikor arra kérték fel, hogy egy szóval jellemezze Moszkva és Washington viszonyának jelenlegi állapotát.

A szóvivő ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatoknak a legfelsőbb szinten van perspektívája, de azt is elismerte, hogy jelenleg nem terveznek Putyin-Trump különcsúcsot. Nem zárta ki azonban, hogy a két elnök az év második felében nemzetközi tanácskozások alkalmából kétoldalú eszmecserét folytasson egymással.

Mint mondta, a titkosszolgálatok közötti kapcsolatok is nagyon gazdag potenciálról árulkodnak. Elmondta, hogy a legélesebb helyezetek, például Szíria ügyében a két elnök kapcsolatba szokott lépni egymással.

Peszkov szerint a kétoldalú viszony egész rendszerét ki kell vezérelni a zuhanórepülésből, és a két elnök viszonya is lehetne jobb, ám ennek az amerikai belpolitikai helyzet szerinte nem kedvez.

Titokban beszélget Putyin és Porosenko?

Arról is szólt, hogy Putyin és Trump telefonbeszélgetéseivel ellentétben az orosz és az ukrán elnök eszmecseréiről nem minden esetben tájékoztatták a sajtót. Azt a szóvivő nem árulta el, hogy Putyin és Porosenko hány alkalommal beszélt bizalmasan egymással, csak annyit mondott, bevett gyakorlat, hogy az orosz elnök nem minden kapcsolatfelvételéről számolnak be.

Putyin és Porosenko személyesen legutóbb 2016 őszén az ukrajnai rendezésről a normandiai négyek formátumában folytatott tárgyaláson találkozott.  Peszkov megismételte a hivatalos moszkvai álláspontot, amely szerint az ukrajnai rendezés szempontjából a minszki megállapodásoknak nincs alternatívájuk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG