3p
A jövő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat megalapozottabb, mint a korábbi években - állapította meg az Állami Számvevőszék. Látnak azért kockázatokat most is.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. MTI Fotó: Soós Lajos

Az adóbevételek nagyrészt megalapozottak

Az ÁSZ az adóbevételek 84,4 százalékát megalapozottnak minősítette szemben a 2015. évi költségvetési törvényjavaslat adóbevételi előirányzatai esetében, ahol ez az arány 51,3 százalék volt. A számvevőszék szerint szinte teljes körűen megalapozottak a társadalombiztosítási alapok ellenőrzött bevételi és kiadási előirányzatai, és ehhez hasonlóan megalapozottak az önkormányzatok támogatását szolgáló előirányzatok is.

Kockázatos felülről nyitott kiadások

Az ÁSZ úgy ítélte meg: a kiadási oldalon elsősorban az jelent kockázatot, hogy az úgynevezett felülről nyitott, azaz évközben túlléphető kiadási előirányzatok együttes összege eléri a kiadási főösszeg 53,3 százalékát (8822,9 milliárd forintot). Ezen belül a külön szabályozás nélkül túlléphető előirányzatok összege eléri a kiadási főösszeg 38,1 százalékát (6301,9 milliárd forintot).

Kockázatot jelent az, hogy a gyógyító megelőző ellátás szakintézeteinek és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak a tervezett kiadásai megfelelő strukturális intézkedések meghozatala esetén biztosítják csak a feladatok zavartalan ellátását.

Honnan húz elő 115 milliárdot a kormány?

A bevételi oldalon az ÁSZ az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek esetében azonosított jelentősebb kockázatot, mivel az úgynevezett "egyéb értékesítési és hasznosítási bevétel" előirányzaton tervezett 115 milliárd forint realizálhatóságát dokumentumokkal az ellenőrzött szerv nem támasztotta alá.

Ezzel kapcsolatban egyébként Varga Mihály korábban elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál nem vagy kevéssé használt állami ingatlanok eladásából, a Földművelésügyi Minisztériumnál pedig a 3 vagy 10 hektár alatti földek eladásából számítanak bevételekre.

A tartalék rendben van - de milyen kockázatokat lát a kormány?

Az ÁSZ szerint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék 100 milliárd forint összegű előirányzata megfelel a törvényi követelményeknek. Az országvédelmi alap 100 milliárd forintos előirányzata több mint háromszorosa a 2015-ös előirányzatnak. Mértékének megítélését nehezíti, hogy az előterjesztő nem mutatta be, meghatározásánál milyen jellegű és mértékű kockázatokkal számolt.

A költségvetés teljesíthetőségének biztonságát növeli, hogy a fejezeteknél most első ízben képeztek úgynevezett fejezeti stabilitási tartalékot, ezek együttes összege 35,0 milliárd forint.

Az adósságszabályok nagy részének megfelel, aminek nem, azt módosítják

A törvényjavaslat megfelel az alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint az államháztartásról szóló jogszabályok előírásainak,

A törvényjavaslat ugyanakkor nem tesz eleget a gazdasági stabilitásról szóló törvényben rögzített, az államadósság növekedése mértékét korlátózó adósságképlet szerinti követelménynek, ami az államadósság összegének csak 0,35 százalékos növekedését engedi meg a törvényjavaslat szerinti 3,3 százalékos növekedési ütemmel szemben.

A kormány ezt úgy hidalja át, hogy módosítja a szabályt, aminek nem tud megfelelni a költségvetés. Szerdán nyújtották be az adósságképletet is módosító javaslatot, itt írtunk róla >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG