3p
Egy év alatt csaknem felével csökkent a menedékkérők száma tavaly az EU-ban.

Csaknem felével csökkent a menedékkérők száma az Európai Unióban az előző évhez képest, Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) szerint a benyújtott kérelmek mintegy fele pozitív elbírálásban részesült, arányuk ugyanakkor csökkent. Tavaly 728 ezer menedékkérelmet nyújtottak be az EU huszonnyolc tagállamában, illetve Izlandon, Norvégiában és Svájcban – ez 44 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ugyanakkor még mindig több, mint a 2015-ös példátlan menekültáradat kezdete előtt.

Idén áprilisig havonta átlagosan 50 ezer kérelmet adtak be a vizsgált országokban. A menedékkérők kétharmada tavaly is férfi volt, egyharmada 18 éven aluli, körülbelül 4 százaléka pedig kísérő nélküli kiskorú volt. A kérelmezők 15 százaléka szíriai volt, akiket irakiak és afgánok követtek, ezen felül jöttek a nigériaiak, a pakisztániak, az eritreaiak és az albánok.

A legtöbb kérelem Németországba érkezett

A szervezet tájékoztatása szerint a 2017-ben megvizsgált 997 ezer elsőfokú beadvány mintegy 46 százalékát bírálták el pozitívan, ez 14 százalékpontos visszaesés. Az összes határozat 53 százalékát Németországban hozták, bár a legnagyobb csökkenés is itt volt megfigyelhető. Másod- vagy magasabb fokon 274 ezer határozatot hoztak az illetékes hatóságok, itt 35 százalék volt az átlagos elismerési arány.

A kérelmek elismerési aránya nagyon változó az európai országokban, különösképpen az Afganisztánból, Iránból és Irakból érkező kérelmezők esetében, esetükben ez a szám 0 és 100 százalék között mozgott. A legmagasabb elismerési arány Svájcban volt, itt a határozatok 90 százalékát pozitívan bírálták el. A másik oldalon Csehország állt 12 százalékkal, amelyet Lengyelország (25), Franciaország (29), illetve Magyarország és az Egyesült Királyság (31) követett.

A függő ügyek száma tavalyi év végére 954 ezerre csökkent, ami 16 százalékkal kevesebb éves alapon. Mintegy 444 ezer függőben lévő ügyet Németországból jelentették.

Szigorítanak a németek – lezárják a határokat?

Német sajtóértesülések szerint a szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer menekültügyi tervében szereplő határigazgatási szigorításokat nem egyben, hanem fokozatosan vezetik majd be. Ezzel két hét időt biztosítanak Angela Merkel kancellárnak a menedékkérők egyes csoportjainak visszafordításával kapcsolatos ügyek európai szintű rendezésére. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG