2p
Augusztusban 427 millió euróval 24,130 milliárdra csökkentek a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékai.

Az év első nyolc hónapjában 6,192 milliárd eurónyit épített le nemzetközi tartalékaiból az MNB. Az első negyedévben és a másodikban is kiegyenlítetten 2,771, illetve 2,766 milliárd euróval csökkentek a tartalékok.

Meglepően nagyot csökkent

Az előző hónapban, júliusban 228 millió euróval csökkentek a devizatartalékok annak ellenére, hogy lejárt egy 1 milliárd euró összegű tíz éves lejáratú eurókötvény.

Augusztusban a készpénzben, betétekben és értékpapírokban tartott devizaeszközök 473 millió euróval csökkentek, míg az egyéb tartalékok 49 millióval emelkedtek, az aranyban és SDR-ben könyvelt tartalékeszközök alig változtak.

A jegybank kommunikációjából kiderül, addig engedi csökkenni a nemzetközi tartalékok szintjét, amíg az még érdemben meghaladja a befektetők által elvárt mértéket, amelyet általában az éven belüli lejáratú külső adóssághoz viszonyítanak.

Kicsit kevesebbel tartozunk

A rövidlejáratú adósságról egyelőre az első negyedévi fizetési mérlegből állnak rendelkezésre adatok, a második negyedévi jelentést szeptember 23-án adja ki az MNB.

Az első negyedévben 1 milliárd euróval 20 milliárd euró közelébe csökkent az ország rövid - éven belüli - lejáratú adóssága, miközben a tartalékok március végén 27,6 milliárd eurón álltak.

A tartalékok 2,8 milliárdot közeli csökkenésével apadt a rövid külső adóssághoz viszonyított többlet. A befektetők és a jegybank által is kiemelten követett Guidotti-szabály szerint tehát a tartalékok még számottevően meghaladják a rövid lejáratú külső kötelezettségállományt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG