2p
62 projektet tartalmaz a Budapest 2030 terv.
Az UNStudió és a Buro Happold Engineering alkotta konzorcium által 2018. április 20-án közzétett látványterve Budapesten felépülő, Dél-Budát és Csepelt összekötő hídról. (MTI Fotó: UNStudió és a Buro Happold Engineering)

Több mint 1100 milliárd forintra rúgó, folyamatban lévő, illetve a jövőben megkezdődő fejlesztéseket is tartalmaz az a 62 tételből álló lista, amelyet a kormány mutatott be a főpolgármesterrel folytatott tárgyalásokon - írja a Magyar Idők

A napilap cikke szerint a Budapest 2030 tervhez kapcsolódó felsorolás a fővárosban felsőoktatási, állam- és közigazgatási, sport-, zöldterületi és kulturális fejlesztések mellett számos olyat is tartalmaz, amelyek előkészítése megkezdődött, de a tényleges kivitelezés csak a következő években indul el.

Több száz millió forint csak a tervre

A Budapest 2030 fejlesztési terv megvalósítására egyébként néhány nappal ezelőtt egy 600 millió forint értékű közbeszerzést is kiírtak - derül ki a kozbeszerzes.hu-n megjelent tájékoztatóból.

A 2020–2026-ra tervezett nagy projektek közé tartoznak a mintegy 200 milliárd forintos Liget Budapest projekt még hátralévő építkezései, a Pénzügyminisztérium épületének kialakítása a budai Várban, a Hungexpo fejlesztése, egy húszezer férőhelyes aréna felépítése, a Kvassay-zsilipnél az Új Atlétikai Stadion, és az egykori Nagyvásártelep környékére tervezett Budapest Diákváros vagy más néven Déli Városkapu beruházás.

Kimaradtak a kórházfejlesztések

A Magyar Idők szerint a felsorolásban nem szerepelnek a szintén százmilliárdos nagyságrendű egészségügyi gigaberuházások, például az új centrumkórházak bővítése, építése.

A listán négy folyamatban és előkészítés alatt lévő közlekedési nagyberuházás is szerepel 456 milliárd forint értékben. Jövőre készül el 11,1 milliárd forintból az 1-es villamos meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig.

A villamos- és trolibuszbeszerzés II. ütemére 17,6 milliárdot költenek 2020-ig, és hatalmas összeget, csaknem 278 milliárd forintot terveznek költeni az elővárosi vasútvonalak fejlesztésére - írja a lap.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG