2p
Négy szuperkórházat építenek Budapesten, az ország összes lakótelepén többfunkciós sportpályákat hoznak létre. Lázár beszámolt az egészségügyi béremelésről és arról, hogy a világelitbe vinnék a magyar orvosképzést.

Szuperkórházak és lakótelepi sportpályák

A nyáron stratégia ügyekben szeretne döntéseket hozni a kormány. Az egészségügy helyzetét például szeretnék rendezni. Két programon dolgoznak: az Egészséges Magyarország program keretében 500 milliárd forintot költöttek vidéki kórházfelújításokra, ebből Lázár szerint az összes kórház részesült valamilyen formában.

Szeptemberben a kormány új népegészségügyi programot hirdet. Ennek keretében mindenki számára hozzáférhetővé akarják tenni a sportlétesítményeket; minden lakótelepen többfunkciós sportpályát épít a kormány szabadidős sportokhoz.

A másik program az Egészséges Budapest program, ennek keretében hozzák létre a 4 szuperkórházat: ezek

1. Honvéd Kórház,

2. a Szent István és Szent László,

3. egy új kelenföldi szuperkórház lesznek,

illetve később Észak-Budán is terveznek egy kórházat.

A Szent János Kórház funkcióit a Kútvölgyibe viszik át, a Kútvölgyiben egy sportkórházi részleget is alapítanak.

A világelitbe vinnék a Semmelweis Egyetemet

A Semmelweis Egyetemet a világ legerősebb orvosképző intézetei közé szeretnék emelni; nem a közellátásban, hanem a képzés erősítésében lesz szerepe, egy speciális programot indít ezért a kormány, aminek megkezdik kidolgozását.

Bért emelnek az egészségügyben

Mostanra megállapodás született az orvosok béremeléséről: szeptember 1-jén 107 ezer forintos bruttó emelést kapnak az orvosok, jövőre szeptemberben pedig újabb 100 ezerrel. A rezidensek alapbére 50 ezerrel nő, a szakdolgozóknál 3 körben emelik a béreket, összesen 25 százalékkal – itt írtunk erről korábban >>

Mire költsék a földek eladásából befolyt pénzt?

Az összeg elérheti a végén a 300 milliárd forintot, ennek felhasználásáról több ötlet is van a kormány és a miniszterelnök asztalán: földvásárlásról, adósságcsökkentésről, egészségügyi programok finanszírozásáról szólnak az ötletek, döntés erről augusztus-szeptemberben születhet majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG