3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Bár tavalyhoz képest valamelyest csökkent a számuk, mégis 122 millió embert jelent.

 

Az Európai Unió lakosságának 24,4 százalékát, 122 millió embert fenyegette tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken kiadott jelentés szerint.

 

Az elszegényedés által fenyegettek aránya tavaly kissé csökkent a 2013-as 24,5 és a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak. A "Europe 2020" stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.

A társadalomból való kirekesztettség mértéke. Forrás: Eurostat

Ki számít szegénynek?

Az Eurostat módszertana szerint azt fenyegeti a szegénység, akinek havi jövedelme nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát, komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása), vagy tartósan problémája van a munkakereséssel.

Nálunk hajszálnyit javult a helyzet

Tavaly a lakosság több mint egyharmadát három uniós tagállamban - Romániában (40,2 százalék), Bulgáriában (40,1 százalék) és Görögországban (36,0 százalék) - fenyegette a szegénység vagy a kirekesztettség. Magyarországon 31,1 százalékra csökkent ez az arány a 2013-as 33,5 százalékról, de továbbra is felette áll a 2008-as 28,2 százaléknak.

A veszélyeztetettek aránya Csehországban (14,8 százalék), Svédországban (16,9 százalék), Hollandiában (17,1 százalék), Finnországban (17,3 százalék) és Dániában (17,8 százalék) volt a legalacsonyabb.

A 2008 és 2014 közötti időszakban 14 uniós tagállamban romlott a helyzet, a legnagyobb mértékben Görögországban (+7,9 százalékpont), Spanyolországban (+4,7 százalékpont), Cipruson (+4,1 százalékpont), Magyarországon (+2,9 százalékpont) és Olaszországban (+2,8 százalékpont). Ez idő alatt a legnagyobb javulást Lengyelország tudta felmutatni, ahol 5,8 százalékponttal, 30,5 százalékról 24,7 százalékra csökkent a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség által fenyegetettek aránya. Lengyelországot Románia (-4,00 százalékpont) és Szlovákia (-2,2 százalékpont) követi.

A statisztika nem teljes. Nem szerepel a 2008-as adatsorban Horvátország, a 2014-esből pedig Horvátország mellett Észtország, Írország, Luxembourg és Nagy-Britannia is hiányzik.

Tavaly a teljes EU-ban a lakosok 17,2 százalékát fenyegette a jövedelmi elszegényedés, 8,9 százaléknál volt gond a megélhetés körülményeivel és 11,1 százalék nem tudott tartósan elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Magyarországon ezek a mutatók 14,6 százalékon, 23,9 százalékon és 12,2 százalékon álltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG