2p
Hétfőn a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely alapján a következő négy évben a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kongresszusán. A szakma képviselői korábban azt mondták, ugyan örülnek, hogy csökkentenék a lakásáfát, de semmilyen formában sem egyeztettek velük.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz tisztújító kongresszusán 2015. december 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Fedél a családok feje felett

Az újraválasztott pártelnök beszédében elmondta, a következő években a polgári berendezkedésért fognak dolgozni. Ennek fontos része a magyar családok támogatása, mert nélkülük nincs erős és sikeres ország. A cél, hogy minden család feje felett legyen saját fedél, ezért javasolják a lakásépítési áfa csökkentését is - közölte.

Orbán Viktor a célok között említette a teljes foglalkoztatottságot, valamint a nemzeti ipar fejlesztését, a magyar gazdák földhöz juttatását és a bürokrácia visszanyesését. Ezekből születik meg a következő néhány százezer munkahely.

Aggódnak a szakértők

A szakértők szerint célszerű lenne nem túl szűken meghúzni a kedvezményes áfakulcs alá tartozó lakásépítések keretét, hiszen a hazai lakásállomány minőségi megújítását biztosító lakásépítések évszázados mélyponton vannak. A szükséges lakásszám negyede sem épült meg 2014-ben, és 2015-ben sem. Részletek >>>>

Korábban Takács Ernővel, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnökével beszélgettünk az áfacsökkentés várható hatásairól:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG