3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kiadta júniusi inflációs jelentését az MNB.

Az infláció csökkenését főként az üzemanyagok árindexének – részben bázishatások miatti – mérséklődése, a maginfláció emelkedését pedig az alkohol, dohány termékkör árindexének emelkedése magyarázza, az utóbbinak az oka a jövedékiadó-emeléssel párhuzamosan bekövetkező piaci alapú áremelkedés - állapította meg a júniusi inflációs adatokat értékelve a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikált jelentése szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva az árak átlaga nem változott. Ezzel az idei legalacsonyabb inflációt regisztrálta a hivatal. Az éves maginfláció júniusban 2,4 százalékra emelkedett az előző havi 2,1 százalékról.


A jegybank által számított maginfláció júniusban 2,4 százalék volt, míg az indirekt adóktól - áfa, jövedéki adó - szűrt maginfláció 2,2 százalék. Az előző hónaphoz képest az infláció 0,2 százalékponttal csökkent, míg a maginfláció 0,3 százalékponttal emelkedett. A jegybank által vizsgált keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja továbbra is az 1,5–2 százalékos sávban van.

Az infláció felbontása (éves változás, 2007. jan. – 2017. jún.) Forrás: MNB


A volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmiszer- és energiaárak, továbbá a keresletérzékeny termékek közel azonos mértékben hatottak az áremelkedés irányába.

Az iparcikkek inflációja emelkedett a májusihoz képest, azonban továbbra is visszafogott szinten tartózkodik. A tartós iparcikkek ára csökkent, míg a nem tartós iparcikkeké – főként a volatilis árazású repülőjegyárak és a nem támogatott gyógyszerek árának emelkedése következtében – nőtt júniusban az előző hónaphoz képest. Az iparcikkek árazását a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakítja.

Olcsóbbak lettek a biztosítások

A piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal emelkedtek. A tavalyi évhez képest enyhén alacsonyabb árdinamikát főként a biztosítási díjak csökkenése magyarázza. A piaci szolgáltatásoknak az év eddigi részében tapasztalt árváltozásai összeségében megfelelnek az elmúlt években tapasztaltaknak.

Drágult a kenyér és a tej

A feldolgozott élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai májushoz képest emelkedtek, elsősorban a tej és a kenyér árának emelkedése miatt. A feldolgozatlan élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai enyhén emelkedtek, amihez a termékek többsége hozzájárult. A szabályozott termékek árai nem változtak az előző hónaphoz képest.

A lakosság inflációs várakozásai az elmúlt időszakban az inflációs alapfolyamatokkal összhangban továbbra is mérsékelt szinten alakulnak az MNB elemzése szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG