3p

Az Ukrajnában másfél éve zajló háború több tízezer ember halálát okozta, milliók vándoroltak el lakóhelyükről, az anyagi kárt pedig alig lehet felbecsülni mindkét oldalon. 

Az Ukrajna ellen 2022 februárjának végén indított orosz agresszió annyi halálos áldozattal járt, amennyit nem látott Európa a második világháború óta – derül ki a Reuters összesítéséből, amely alaposan körüljárja a statisztikai adatokat. Több mint 9 ezer civil vesztette életét a háború másfél éve alatt és 16 ezren sérültek meg 2023. július végéig – írta az ENSZ emberjogi főbiztosának jelentése. Ez csak egy becslés, a valós szám jóval nagyobb lehet.

Minden területen óriási kárt okoz a háború.  Fotó: EPA/ARSEN DZODZAIEV
Minden területen óriási kárt okoz a háború. Fotó: EPA/ARSEN DZODZAIEV

A frontokon félmillió katona veszett oda a New York Times szerint. Az amerikai becslés szerint az orosz elesett katonák száma 120 ezer, miközben Ukrajna 70 ezer katonát vesztett. A sebesültek száma 170-180 ezer, illetve 100-120 ezer körül lehet. Az orosz védelmi minisztérium utoljára 2022 szeptemberében adott kevesebb mint 6 ezer orosz katona haláláról szóló becslést, az ukrán fél nem ad ki ilyen adatot. Ezt a statisztikát kiegészíti a 2014-ben a Donbaszban orosz támogatással kirobbantott háborúban meghalt emberek száma. Az ENSZ becslése szerint 2021-ig 14 ezer áldozattal lehet számolni, ezen belül a civil elhunytak száma meghaladja a 3 ezret. 

Szintén az ENSZ adatai szerint Ukrajna lakossága 41 millió volt a háború előtt. Becslések szerint ebből 17,6 millió szorul sürgős humanitárius támogatásra. Ötmillió ember vált hazáján belül földönfutóvá, 5,9 millió vándorolt ki Európába.

Magyarországnál nagyobb területről van szó

A Reuters a háború többi következményét is számszerűsíti. Oroszország szomszédja területének 11 százalékát szállta meg. Ha ehhez hozzávesszük a 2014-ben elcsatolt Krímet, akkor 17,5 százalék ez az arány. Ez 106 ezer négyzetkilométer, tehát nagyobb Magyarország területénél.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint az ukrán gazdaság 2022-ben 30 százalékkal zsugorodott, amit becslések szerint idén további 1-3 százalékos lemorzsolódás követhet. Az orosz GDP 2,1 százalékkal csökkent tavaly, ami után idén 1,5 százalékos növekedés jöhet. Az IMF szóvivője szerint a nyugati szankciók, továbbá a háború és a besorozás elől elmenekült egymillióra becsült ember távozása miatt keletkező anyagi veszteség a következő években érezteti majd a hatását. Ezért a háború előtt adott középtávú GDP-becslésüknél hét százalékkal rosszabb lehet az orosz gazdaság teljesítménye.

A Reuters birtokába került kormányzati dokumentum szerint a moszkvai kormány 2023-ban 100 milliárd dollárt - majdnem 36 ezer milliárd forintot - költ katonai kiadásokra.

Ukrajnának a háború kezdete óta az Egyesült Államok összesen 43 milliárd dollár (15 265 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást a Kiel Instutute for World Economy kutatóintézet adatai szerint. A második helyen az Európa Unió, a harmadikon az Egyesült Királyság, a negyediken Németország, az ötödiken Japán áll.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG