7p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Varga Mihály ismertette a közeljövő gazdaságpolitikai terveit: új programmal szorítanák vissza a feketegazdaságot, 5 millióra emelnék a foglalkoztatottak számát, forintosítják a devizahiteleket, nem bocsátanak ki devizakötvényeket, átgondolják a bankadót és a tranzakciós illetéket, rövid pórázon tarják az önkormányzati eladósodást, újraiparosítanak és elektromos autókat szereznek be.

A nyíregyházi 52. Közgazdász-vándorgyűlésen Varga Mihály azt mondta: az élet igazolt bennünket – utalt egy évvel ezelőtti beszédére, amelyben 2 százalékos gazdasági növekedést ígért erre az évre (a friss prognózisok szerint 3 százalék felett lesz GDP-növekedés éves szinten).

Nemzetközi helyzetkép

-          Az Egyesült Államokban a Fed mennyiségi lazítása ősszel befejeződik, vége az olcsó pénz korának. A pénzügyi válság gyújtópontját jelentő ingatlanszektorban és más ágazatokban is kilábalás jelei látszanak, Amerikából kiindulva már látszik a globális növekedés.

-          Kínában a kormány továbbra is segíti az állam a gazdaság fejlődését, azt azonban nehéz megítélni, hogy a társadalmi feszültség pontosan milyen mértékű.

-          Az eurózónában mennyiségi lazítás indul, ennek mérete 1000 milliárd eurós nagyságrendű lehet – az EU-ban tehát enélkül nem tudják kezelni a bajokat. Geopolitikai feszültségek vannak, a feldolgozóiparban, szolgáltató szektorban ez hangulatromlást fog előidézni. Európa-szerte folyik a bankszektor helyzetének értékelése, ennek eredménye nem biztos, hogy felhőtlen lesz. Az EU a tervekkel ellentétben nem lett a világgazdaság központja, nő a lemaradás Kínával, USA- val szemben.

Visszaszorítanák a feketegazdaságot - új program indul

Magyarországon a feketegazdaság visszaszorításában jelentős eredmények születtek a közelmúltban. Kb. 20 és 30 százalék között van a gazdaságban a feketegazdaság részaránya, ebben van még mit tennie a magyar politikának. Ősztől a Magyarországra érkező áruk szorosabb nyomon követése, az áfa-csalás visszaszorítására indul program. Ausztria lesz a minta, a benchmark (7-8 százalékos a feketegazdaság becsült aránya).

A pénztárgépek bevezetése jelentős eredményeket hozott, az áfa elkezdte hozni a költségvetésben várt szintet. Ez nem csak az adóbevételeket növeli, az online pénztárgépek a kereskedőket is segítik: példaként egy csepeli vendéglátót említett, ahol délután 2 és 4 között semmit sem ütött be a kasszába – a tulajdonos innen tudta meg, hogy az ilyenkor pultban álló alkalmazottja becsapja őt.

5 millió foglalkoztatott a cél

A foglalkoztatottak száma 4,1 millió fölé emelkedett, de még van hova fejlődni. A cél az, hogy a csehországi foglalkoztatottsági rátához hasonlót érjünk el: ez 5 millió foglalkoztatottat jelentene. A meglévő munkahelyek védelmét az akcióterv keretében folytatják.

A közfoglalkoztatás nem egy tartós munkaviszony, a kormánynak nem célja, hogy százezreket tartson el közmunkából. A cél az, hogy a segély helyett munkát adjanak az embereknek, akiket így visszavezetnek a munkaerőpiacra. Közmunka mellett képzési programokat is indítanak. Idén 47 milliárd forinttal megemeli az erre a célra szánt támogatást.

Ősztől átszervezik a munkaügyi hivatalokat, kamarai és érdekképviseleti együttműködéssel, a képzett munkaerő munkához juttatását szeretnék elősegíteni.

Tavasszal forintosítják a devizahiteleket, lehet hogy átgondolják a bankadót, tranzakciós illetéket

A Bankszövetséggel sokat egyeztetnek Varga elmondása szerint. A kormány célja, hogy a bankrendszer több mint 50 százaléka magyar kézben legyen. Nem gazdasági nacionalizmusból, hanem azért, mert a külföldi tulajdonú bankok a válság óta sokkal kevésbé hitelezik a magyar vállalkozásokat, mint a magyar tulajdonúak. Az MKB-t ennek szellemében vásárolták meg – igaz, csak átmeneti időre. A bank tulajdonosi csoportja kereste meg a kormányt, a „feljavítás” után értékesíteni fogják, magánkézbe adják.

A Kúria kimondta, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el, ezért el kell számolniuk a devizahitelesekkel – ezt tehát bírósági döntés mondja ki, nem a kormány kezdeményezése. Egyelőre becslések vannak, ez milyen mértékben érintheti a bankrendszert – a minisztérium 3 milliárd eurót becsül most, pontos szám a jogszabály megszületése után lesz. Ezt követi a devizahitelek kivezetése a pénzintézeti rendszerben. Ettől nem szűnik meg az összes devizahitel, magánszemélyek továbbra is vehetnek fel ilyet, ha megfelelő a jövedelmük. A tavasz folyamán indulhat meg a forintosítás. A magyar bankrendszerben ettől csökkennek majd a kockázatok. Ha indokolt, a bankadó és a tranzakciós illeték tekintetében apró módosítások szükségessé válhatnak – mondta Varga.

Önkormányzatok: nincs több eladósodás

Az önkormányzatoktól átvett 1200-1300 milliárd forintos adósság fejében központi kontrollt tart a kormány, működési eladósodást nem engedélyeznek. Beruházási célból viszont vehetnek fel hitelt az önkormányzatok, ehhez a kormány elképzeléseivel egybevágó tervekre van szükség, ilyet támogatnak.

Jövőre sem lesz devizakibocsátás

Ami a fiskális fegyelmet illeti: a kormány továbbra sem enged a 3 százalékos hiányból. Idén már nem kíván devizakötvénnyel piacra menni a kormány, sőt, jövőre sem. 2015 ebből a szempontból kedvezőbb lesz, kevesebb lesz a devizalejárat (és a miniszter szavai alapján ennek megújítását is forintból tervezik).

Gazdaságpolitikai célok

- Az államháztartás kiadási oldalának 45 százalék alá csökkentenék, kiemelt feladat az adócentralizáció, az újraelosztás  csökkentése.

- Újraiparosítással 20 százalék fölé emelnék a beruházási rátát.

- Az ország újraiparosítása nélkülözhetetlen a gazdaság fejlődéséhez. Ebben kiemelt szerep jut a járműiparnak, ezen belül az elektromobilitás elterjedését szolgáló iparnak. A paksi beruházás ennek lehetőségét teremti meg. Elektromos autók beengedése a buszsávba, elektromos autók közbeszerzése – ezeket a terveket említette Varga.

- Nem az a baj, hogy a multicégek 80 százalékos osztalék kifizetése mellett döntenek, de azt szeretné elérni a kormány, hogy ennek minél nagyobb részét Magyarországon fektessék be újra.

- hitelminősítés: a tavaszi 3 milliárdos devizakötvény-kibocsátáskor hatszoros volt a túljegyzés – ez az igazi hitelminősítés Varga szerint. Egy fricskát is adott a minősítőknek: emlékeztetett arra, a Lehmann Brothers A minősítésű volt, amikor bedőlt. Azért a hitelminősítőket is szeretnék meggyőzni - egyelőre egyet sikerült, a Dagong már felminősített minket, a következő hónapokban remélhetőleg követik.

- Nagy lehetőségeink vannak az élelmiszeriparban; a jövőben több EU-forrást irányítanának ide. Egészségiparban is bővül a támogatotti kör. Elektronikai iparban is komoly potenciált lát, a következő 10 évben újabb innovációs központokat szeretnének alapítani. A védelmi ipar szerepét szeretnék növelni. A logisztikai iparban is szeretnének fejleszteni, Közép-Európa logisztikai központjává alakítanák az országot, ebben Chikán Attilával is együttműködnek.

Csütörtökön kezdődik a háromnapos 52. Közgazdász Vándorgyűlés, amelynek helyszíne ezúttal Nyíregyháza. A konferencia címe: Tíz év az EU-ban: az elkötelezettség és a nyitottság szerepe a gazdasági növekedésben.

A Magyar Közgazdasági Társaság által szervezett közgazdász-vándorgyűlés előadói között idén is ott lesznek a gazdasági-pénzügyi kor­mányzat, a tudományos élet és az üzleti szféra jeles képviselői, vezetői. Így a konferencia plenáris ülésein előadást tart többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Domokos László, az Állami Számvevő­szék elnöke, Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Török Ádám akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, az MKT alelnöke, vala­mint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.

A Közgazdász Vándorgyűlésről a Privátbankár.hu a helyszínről tudósít.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG