2p
Egyre inkább úgy tűnik, hogy mégis összejön a nagy észak-koreai-amerikai találkozó.
Fotó: EPA/KCNA

Az észak-koreai vezető egyik főtanácsadója megérkezett Szingapúrba tegnap éjszaka – jelentette a Reuters a japán közmédiára hivatkozva. Mindeközben egy amerikai delegáció is elindult Szingapúrba, köztük van például Joe Hagin is, a Fehér Ház kabinetfőnökének műveletekért felelős helyettese.

Észak-Korea sem akárkit küld, Kim Chang-szon Kim Dzsongun egyik legfontosabb tanácsadója, a politikus Pekingen keresztül repült Szingapúrba. Itt arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államok képviselőivel fog-e találkozni, sokat sejtetően csak annyit mondott, hogy „azért megy oda, hogy játsszon”.

Azután, hogy Donald Trump lemondta a történelmi találkozót, az elnök egy nappal később már meg is gondolta magát, így tovább folytatódtak a tárgyalások a csúcs pontos részleteiről. Arról, hogy Kim Dzsongun milyen ügyes politikát folytat, itt írtunk bővebben is a Privátbankár.hu-n. >>>

Nagy utazásra készülnek

Mindeközben Kim Yong-chol, az észak-koreai hírszerzés feje a Yonhap hírügynökség információi szerint szerdán az Egyesült Államokba utazik, ami azért is nagyon nagy dolog lenne, mert szerepel az amerikai szankciós listán, azaz csak úgy utazhat be az országba, ha arra külön engedélyt adtak.

A dél-koreai hírügynökség emellett kiszúrta a pekingi nemzetközi reptéren Cshö Kangilt is, az észak-koreai külügy egyik magas rangú diplomatáját, arról viszont egyelőre nincs információ, hogy vajon ő is Kim Yong-chol társaságában utazik majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG