1p
Vlagyivosztokban Christine Lagarde nagyon aktív volt, nemcsak a globális növekedés foglalkoztatja az IMF vezetőjét, de azon is gondolkodik, Washington hogyan tudna részt venni az EKB a héten bejelentett korlátlan kötvényvásárlási programjában.

Az IMF vezérigazgatója ma úgy nyilatkozott, a Valutalap szívesen részt vállal az EKB kötvényvásárlási programjának megtervezésében és annak későbbi ellenőrzésében is.

Christine Lagarde szerint a Mario Draghi által bejelentett korlátlan kötvényvásárlási program "megnyitja az utat előre", de szerinte a legfontosabb, hogy az intézkedéseket összehangoltan hajtsák végre.

Az IMF első számú vezetője üdvözölte, hogy Kína fejlesztési politikájának részeként újabb nagy beruházások elindítását jelentette be héten, Lagarde szerint fontos, hogy azok az országok, melyek többlettel rendelkeznek, hozzájáruljanak a globális növekedéshez. Lagarde szerint a csendes-óceáni térség gazdaságainak is a növekedésre kell koncentrálnia.

Lagarde mindezt az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján mondta Vlagyivosztokban, ahol ma Vlagyimir Putyin is felszólalt, beszélt többek a Gazprom ellen indított uniós eljárásról is (és hogy mi köze ennek az orosz gázóriás kelet-közép európai piacaihoz).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG