2p
Gyakorlatilag bármelyik amerikai várost elérnék már a rakétákkal.
Egy dátummegjelölés nélküli fotó egy tengeralattjáróról indított rakétakilövésről, amit az észak-koreai hírügynökség adott ki. EPA/KCNA

Ahogy arról már korábban is írtunk, Észak-Korea legutóbbi rakétakísérlete végleg kiverte a biztosítékot a környékbeli országoknál: bár a lövedék Japán partjainál csapódott be, ez már elég hatékony volt ahhoz, hogy akár az amerikai part menti városokat, például Los Angelest vagy Chicagót is elérje. A Reuters cikke tovább ment: a megszólaltatott szakértők szerint Kim Dzsong Unék már akármelyik amerikai várost elérhetnék, mélyen a szárazföldön belül is.

Az észak-koreai vezetés még szombaton adott ki erről nyilatkozatot, ám a diktatórikus országtól nem áll távol a túlzás, így önmagában ennek kevés súlyt lehet tulajdonítani. Két, anonimitást kérő hadi szakértő ugyanakkor a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy bár Kimék fenyegetése nem üres, ugyanakkor nem valószínű, hogy ők indítanának támadást akár Amerika, aklár a környékbeli országok ellen – ez ugyanis felérne egy öngyilkossággal.

A Pentagon nem reagált a megkeresésekre, ugyanakkor korábban jelezték, hogy egyelőre nem kategorizálják az észak-koreai rakétákat interkontinentális ballisztikus lövedékként – ehhez ugyanis legalább 5500 kilométert kéne tudniuk repülni. Reméljük, ezt nem kihívásként értékeli az őrült diktátor. Észak-Korea korábbi próbálkozásairól itt olvashatsz bővebben. >>>

A birodalom visszaszól: nem akárki nevezte zöldfülűnek Trumpot

Az Észak-Korea körüli helyzet súlyossá vált, nap, mint nap zajlanak a telefonok, üzengetések, Japán fél, de tulajdonképpen Amerika is, Kína viszont nem tűri a Twitteren történő ledorongolást. Megoldás nem látszik, Kim Dzsong Unnak nagy csúzlija van, amiről nem fog lemondani, hacsak ki nem csavarják a kezéből. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG