2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

India északi részén 127-en fertőződtek meg a zikaláz vírusával, és a betegek száma tovább emelkedik - közölte az állami NDTV televíziós csatorna hétfőn Uttar Prades állam hatóságaira hivatkozva.

A betegség egyelőre csak ebben az államban kezdett terjedni. Az adásban idézték Amit Mohan Praszad helyi egészségügyi miniszterhelyettest, aki elmondta, hogy 123 megbetegedést regisztráltak Kánpur körzetben. Kanaudzs körzetből egy, Lachknau városából pedig három vírusos esetet jelentettek. A szükséges egészségügyi intézkedés mellett folyamatban van a kontaktkutatás - közölte az MTI.

A koronavírus-járvány mellé ez egyáltalán nem hiányzott. Fotó: Depositphotos
A koronavírus-járvány mellé ez egyáltalán nem hiányzott. Fotó: Depositphotos

Múlt pénteken az állami egészségügyi hivatal még 108, a zikavírussal megfertőződött emberről számolt be. Az első esetet október 23-án Kánpur körzetében észlelték, a közelmúltig csak ebben a körzetben mutatták ki a zikavírust, de most a veszélyes betegség egyre szélesebb körben terjed.

A zikaláz különösen veszélyes a gyermekekre, az idősekre, a krónikus betegségben szenvedőkre. A terhesség alatt is veszélyes, mert károsítja a magzatot. Indiában a gyakran tünetmentesen zajló betegséget szúnyogok terjesztik. A dél-ázsiai országban lassan véget ér az esős évszak, amely alatt ezek a rovarok drámai mértékben elszaporodnak.

A betegség új jelenség a Hindusztáni-félszigeten, egyes feltételezések szerint Afrikából hurcolták be. Indiában az első hivatalosan feljegyzett járványkitörés a nyugati Ahmadábád városában volt 2017 januárjában. Azóta egyre több esetet jelentenek az országban.

A kór ellen nincs sem vakcina, sem gyógyszer. Bár a betegség az esetek többségében enyhe lefolyású, kutatók kapcsolatot állapítottak meg a fertőzés és egy ritka születési rendellenesség, a kisfejűség (mikrokefália) között, valamint összefüggésbe hozták más születési hibákkal, szemproblémákkal, illetve ízületi- és hallászavarokhoz vezető idegkárosodással.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG