3p

Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálnia.

Már egy hónap sincs hátra a június 9-én, vasárnap egyidőben megrendezendő önkormányzati és európai uniós választásokig. A korábbi voksolásokhoz képest a mostani kétségtelenül izgalmasabbnak ígérkezik. Annak köszönhetőn, hogy Novák Katalin pedofilbotrány miatti köztársasági elnöki lemondása követően berobbant a közéletbe Magyar Péter.

Akinek megítélése szinte naponta változik, egyebek mellett annak hatására is, hogy a Tisza Párthoz való csatlakozásával végképp politikussá vált egykori Diákhitel Központ-vezér, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter exférje igencsak sűrűn hallatja a hangját. Hogy ezek a megnyilatkozások mennyire megosztják a szavazóképes polgárokat, azt az is jelzi, hogy a rendszerváltás óta még soha nem volt ennyire eltérő a hazai közvélemény-kutatók véleménye.

Május 23-án, csütörtökön Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital társalapítója lesz a Klasszis Klub vendége
Május 23-án, csütörtökön Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital társalapítója lesz a Klasszis Klub vendége
Fotó: Facebook

Így nem könnyű a Magyar Péter-jelenséget boncolgatni, de azért mi megpróbáljuk a Klasszis Klubban Somogyi Zoltán szociológussal, a Political Capital társalapítójával. Természetesen valamennyi olyan kérdést körbe szeretnénk járni, ami ma alighanem mindenkit foglalkoztat. Például, hogy mennyi voksot szerezhet Magyar Péter pártja, kiktől vehet el szavazatokat, a kormánypártoktól, vagy az ellenzéktől, hány olyan szavazót mozgathat meg, akik az ő felbukkanása nélkül nem fáradtak volna az urnákhoz? S valóban Orbán Viktor alternatívája-e Magyar Péter vagy éppen ellenkezőleg: csak egy színjáték szemtanúi vagyunk, amely egy ördögi forgatókönyv alapján íródik, miszerint Orbán megteremtette a saját ellenzékét és a végén összenő, ami összetartozik, azaz Magyar lemond a javára?

Aztán az is érdekes, mi következhet a választások után? Magyarország Európai Unióban meglévő pozícióját a végeredmény megváltoztathatja-e és ha igen, mennyiben? Hozzájuthatunk-e a minket a Covid miatt létrehozott helyreállítási alapból megillető, ám az Európai Bizottság által a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott 20 milliárd eurós forráshoz? S mi várható a július 1-jétől ketyegő féléves soros elnökségünktől?

A szokás szerint ezúttal is egyórásra tervezett beszélgetés során azonban szokás szerint nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket Somogyi Zoltánnak, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

A május 23-án, csütörtökön 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG