3p

A foglalkoztatottak száma 4 millió 699 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalékon állt szeptemberben.

2024 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 699 ezer főre csökkent. A változásban jelentős szerepe van annak, hogy tavaly szeptemberben a foglalkoztatottság szintje historikusan is kiemelkedő volt. 2024 szeptemberében a munkanélküliek száma 220 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt — jelentette a KSH.

Augusztusban a munkanélküliek száma 210 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt.

Foglalkoztatottság, 2024. július–szeptember

A foglalkoztatottság növekedése mintha megtorpant volna
A foglalkoztatottság növekedése mintha megtorpant volna
Fotó: KSH

  • A 2024. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében lényegében nem változott, 4 millió 709 ezer fő volt. Míg a férfi foglalkoztatottak száma 32 ezer fővel, 2 millió 491 ezer főre csökkent, addig a nőké 31 ezerrel, 2 millió 217 ezer főre nőtt.
  • A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma kismértékben, 4 millió 545 ezer főre emelkedett. Miközben a külföldön dolgozók létszáma érdemben nem változott, 108 ezer fő volt, a közfoglalkoztatottaké 10 ezerrel, 56 ezer főre csökkent.
  • A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 0,2 százalékponttal, 75,3 százalékra bővült. A ráta a férfiak esetében 0,9 százalékponttal, 78,8 százalékra csökkent, a nőknél viszont 1,2 százalékponttal, 71,8 százalékra emelkedett.

Munkanélküliség, 2024. július–szeptember

A munkanélküliségi ráta ismét nőni kezdett
A munkanélküliségi ráta ismét nőni kezdett
Fotó: KSH

  • A 2024. július–szeptemberi időszakban az inaktívak számának csökkenése mellett a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 26 ezer fővel, 225 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,5 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt.
  • A férfiak esetében a munkanélküliek száma 121 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,7 százalékponttal, 4,6 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 103 ezer főt tett ki, a rátájuk kismértékben,2 4,5 százalékra nőtt.
  • A munkakeresés átlagos időtartama 11,9 hónap volt. Az összes munkanélküli 45 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ami 3,2 százalékpontos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34 százalékát tették ki.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. szeptember végén az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal, 228 ezer főre nőtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG