3p
Persze, hogy Soros György ólálkodik Szlovákiában is, legalábbis Robert Fico miniszterelnök szerint, aki úgy gondolja, hogy az ellene felhalmozódott indulatok valójában a szokásos összeesküvést takarják. Külföldi erők, háttérhatalmak munkálkodnak eltávolításán, persze élükön korunk legdivatosabb kelet-európai ellenségképével.

Univerzális patás ördöggé lépett elő Soros György: ha egy politikusnak nem tetszik valami régiónkban, rögtön ráfogja. Persze mindannyian irigyelnek minket, mivel magyar származása okán nálunk érezheti bárki a legjogosabbnak, hogy az ideális ellenségképnek minden tekintetben megfelelő, talán az optimális főgonosznál már kissé idősebb tőzsdei gurut okolja bármiért, ami épp eszébe jut.

Az elnök által

Most a harmadik ciklusát töltő szlovák miniszterelnök, Robert Fico gondolta úgy, hogy Sorost kiált, mivel korábban nem tapasztalt nyomás nehezedik rá, hogy lemondjon. A nép ilyet biztos nem akarhat, talán magától még az ellenzék sem, pedig nagyon követelik, hogy alakítsa át kormányát, vagy írjon ki előrehozott választásokat, miután egy riporter meggyilkolása után tömeges tiltakozások zajlottak az országban.

Az egyik követelés az volt, hogy menessze belügyminiszterét, de erre azzal válaszolt, hogy az újságíró meggyilkolását többen saját pecsenyéjük sütögetésére használják fel, köztük az a köztársasági elnök, Andrej Kiska is. Utóbbi rögtön Soros meghosszabbított kezévé is vált, mivel más állami vezetők nélkül találkozott Soros Györggyel New Yorkban tavaly szeptemberben. Fico szerint az elnök négyszemközt akart beszélni Sorossal, és mi másról lett volna szó, mint az ő megdöntéséről?

Labilis kormány

Az ellenzék bizalmatlansági indítvány megindításával fenyegette meg a kormányt, melynek többsége eleve labilis. Fico pártja a Most-Híd mozgalom segítségével képes csak kormányozni, és kérdés, hogy ők most támogatják-e, vagy kiállnak mögüle, és akkor óhatatlanul előrehozott választásokra kerülne sor, de hát ilyen már korábban is volt, maga Fico is egy ilyen által jutott másodszor hatalomra.

Robert Fico már nem kevés időt töltött el a hatalomban: 2006-tól 2010-ig volt miniszterelnök, majd 2012-ben előrehozott választások során nyert akkorát, hogy pártjának kényelmes többsége lett a parlamentben. Fico indult a 2014-es elnökválasztáson is, ahol azonban Andrej Kiska győzött vele szemben. A 2016 parlamenti választásokon már nem sikerült többséget szerezni, így adódott a koalíciós kényszer.

Az a fránya média

A miniszterelnök sokáig rendkívül ellenséges volt a médiával szemben, gyakran szidalmazott újságírókat, tudósítókat. 2012-ben meghirdette, hogy beszünteti a szlovák sajtóval szembeni ellenségeskedést, később azonban újra előfordult, hogy durva kirohanásokat intézett ellene. Vélhetően ezért is fordult ellene a közvélemény egy része az újságíró-gyilkosság kapcsán, ő pedig jobb híján előhúzta a kalapból az utolsó mentsvárat, Soros Györgyöt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG