3p
A konzervatív párti brit kormány által tervezett új szabályozással garantálható a bevándorlás csökkenése - jelentette ki a brit miniszterelnök.
Boris Johnson megtartja első miniszterelnöki beszédét a londoni Downing Street 10. előtt 2019. július 24-én. (Fotó: Reuters)

Boris Johnson a Sky News brit hírtelevízió politikai magazinműsorának nyilatkozva megerősítette, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a jövő csütörtöki parlamenti választás után, ausztrál típusú, képességek és képesítések felmérésére alkalmas pontozásos bevándorlási rendszert léptet életbe.

Johnson szerint "a kivételes tehetségű emberek az első hegedűsöktől az atomfizikusokon át a prímabalerinákig" jöhetnek, csakúgy, mint "a start-up világ királyai és királynői". Az új rendszer alapján a szakképzett munkavállalók is elhelyezkedhetnek majd például a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatnál (NHS) - tette hozzá.

A harmadik kategóriába az új bevándorlási rendszer alapján azok tartoznak majd, akik egy adott, meghatározott idejű munkafeladat elvégzésére jelentkezhetnek, de ők nem kapnának automatikus tartózkodási jogot.Boris Johnson (ő látható a fenti képen) kijelentette: ő nem ellensége a bevándorlásnak, és a brit nép sem ellenséges a bevándorlókkal szemben. Az 580 milliós Európai Unióból nagy számban érkezők azonban jelenleg gyakorlatilag hazájuk részének tekintik Nagy-Britanniát, és ezzel az a gond, hogy teljesen ellenőrizhetetlen - mondta a brit miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy a konzervatívok által tervezett új szabályozás garantálhatja-e a bevándorlás csökkenését, Boris Johnson igennel válaszolt. Hozzátette: az ellenőrizetlen, korlátozás nélküli bevándorlás nemkívánatos. Johnson szerint ezt a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kínálja, amely a teljes mozgásszabadság fenntartását tervezi.

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: ha a decemberi 12-i választások után a Labour kerül kormányra, "komoly mértékben" érvényben maradna az Európai Unión belüli szabad mozgás gyakorlata Nagy-Britanniában.

Corbyn nem részletezte, hogy ez pontosan mit jelent, de úgy fogalmazott: azok, akik Nagy-Britanniát választják otthonuknak, hatalmas mértékben hozzájárulnak az ország fejlődéséhez, és a munkáspárti kormány nem fog ellenséges környezetet teremteni számukra.

Priti Patel brit belügyminiszter azonban a Sunday Express című, erősen EU-szkeptikus irányvonalú vasárnapi brit lapban megjelent cikkében úgy fogalmaz: a szabad mozgás alapelve azt jelenti, hogy a brit kormány nem ellenőrizheti, ki lép be az országba.

Patel szerint Nagy-Britannia biztonságosabb országgá tehető az Európai Unión kívül, mivel a jelenlegi szabályozás könnyedén hamisítható személyazonossági iratok elfogadására kényszeríti a brit hatóságokat, és "egy luxemburgi bíróság döntheti el, hogy be kell-e fogadnunk veszélyes bűnözőket".

A brit kormány tervei alapján gyorsított eljárással kaphatnának letelepedési és munkavállalási engedélyt a magasan képzett vagy "kivételes képességű" kérelmezők, és azok is, akik Nagy-Britanniában kívánnak új vállalkozást létrehozni. Azok azonban, akik ellen súlyos bűncselekmény miatt született elmarasztaló bírósági ítélet, be sem léphetnének az országba.

A brit kormány már korábban bejelentette, hogy egységes, az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett egyévi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG