2p
Ugyan az időjárás szerint már lényegében kitört a nyár, attól még rengeteg izgalmas információ érkezik majd a héten: hiszen például kiderül, hogy továbbra is feszes maradt-e a munkaerőpiac, vagy hogy Matolcsyék kezébe kerül-e végre az olló.

A jövő hét legfontosabb eseménye a jegybank áprilisi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, munkaerőpiaci statisztika, és az államháztartás március végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.

Hétfőn közli a Nemzetgazdasági Minisztérium az államháztartás március végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. Az április 9-én kiadott előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszere 871,9 milliárd forint hiánnyal zárta az év első három hónapját. Márciusban 345,3 milliárd forint lett a havi hiány a tavalyi 378,4 milliárd forinttal szemben, míg a tavalyi első negyedévben 198,2 milliárd forint volt a deficit.

Matolcsyék megint nem tesznek semmit?

Kedden tartja áprilisi kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Elemzők nem várnak változást sem az irányadó kamatokban, sem a nem-konvencionális eszköztárban, mint ahogy az előző ülésen sem változtatott a kondíciókon a testület. A jegybanki alapkamat 0,9 százalékon áll 2016. május 25. óta.

Szintén kedden jelenik meg a kiskereskedelmi forgalom februári adatának második becslése. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal haladta meg a tavaly februárit.

Arról, hogy a kiskereskedelmi forgalom első becslése hogy alakult, itt írtunk. >>>

Így dolgoznak a magyarok

Pénteken a KSH a foglalkoztatottság és munkanélküliség január-márciusi adatairól közöl statisztikát. Az előző, 2017. december-2018. februári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 441 ezer volt, 70 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 129 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 40 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 20 ezerrel csökkent.

A 2017. december-2018. februári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 25 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG