2p

A britek csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy III. Károly király személyében jó uralkodó került az Egyesült Királyság trónjára.

Károly édesanyját, II. Erzsébet királynőt életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.

III. Károly és felesége, Kamilla koronázása szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban. A közelgő koronázási ceremónia alkalmából a legnagyobb brit közvéleménykutató csoport, a YouGov a The Times című konzervatív brit napilap megbízásából felmérést végzett a 74 esztendős uralkodó lakossági megítéléséről.

A britek többsége bízik benne. Fotó: Depositphotos
A britek többsége bízik benne. Fotó: Depositphotos

Az országos vizsgálat kedden ismertetett eredményei szerint a válaszadók 62 százaléka mondta azt, hogy várakozása szerint III. Károly jó király lesz, és csak 20 százalék volt rossz véleménnyel az uralkodóról.

A The Times kiemeli, hogy Károly népszerűsége jelentősen javult trónra lépése óta: egy évvel ezelőtt egy hasonló felmérésben a résztvevők alig 39 százaléka adott kifejezést annak a véleményének, hogy az akkori trónörökös jó uralkodó lesz, és 31 százalék tartott attól, hogy Károlyból rossz király válik.

A közvéleménykutatás szerint ugyanakkor továbbra sem az uralkodó, hanem elsőszülött fia, Vilmos trónörökös a királyi család legnépszerűbb tagja: a walesi herceg támogatottsága jelenleg 73 százalékos.

Vilmos feleségét, Katalin walesi hercegnőt a válaszadók 71 százaléka kedveli.

A reprezentatív vizsgálat kedden ismertetett eredményei szerint a monarchia támogatottsága is változatlanul szilárd: a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné a királyság fennmaradását, 26 százalék szerint választott államfőnek kellene az ország élén állnia.

Az átlagon belül azonban rendkívül széles eltérések mutatkoznak az egyes korcsoportok között: a 65 év felettiek 78 százaléka támogatja a királyság fennmaradását, a 18-24 év közöttiek körében ugyanakkor csak 32 százalék a monarchia híveinek aránya.

A Buckingham-palota tájékoztatása szerint a szombati koronázási ceremónián 2200 meghívott vendég lesz jelen 203 ország képviseletében, köztük hozzávetőleg száz államfő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG