2p

Nagy Márton a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója a Trend FM-nek adott interjút. 

Áprilisban már erős gazdasági visszapattanást látunk. A második negyedévében már kétszámjegyű akár 10 százalék feletti, a harmadik és negyedik negyedévben 6-7 százalékos gazdasági növekedés várható, a 2021. évi növekedés pedig reményeim szerint 5 százalékos lehet. – mondta a Trend FM-nek Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.

A lezárásokkal érintett boltok a nyitásnak köszönhetően már a koronavírus előtti szintekre, a vendéglátás teljesítménye pedig afölé pattant vissza, azaz itt a gyógyulás gyorsan megvalósult. A vendéglátóiparban azt látjuk, hogy a külföldi turisták nélkül számított forgalom a krízis előtti szintnél már 10 százalékkal magasabb. A szabadidő és szórakozás, valamint a külföldi turizmus ágazatokban 1-2 hónapon belül helyreállhat az aktivitás.

Nagy Márton az Országgyűlés egy korábbi plenáris ülésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Nagy Márton az Országgyűlés egy korábbi plenáris ülésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A gyors visszapattanás és a gazdasági helyreállás természetes következménye az infláció átmeneti növekedése, ami következő hónapokban 5 százalék körül alakul, és év végére 4 százalék alá csökkenhet, 2022. középén pedig 3 százalék körül alakulhat. 

A Gazdaság-Újraindítási Akcióterv részeként 2021-ben 6 ezer milliárd forint, ami a GDP 12 százaléka, 2022-ben pedig 7 ezer milliárd forint a GDP 13 százaléka jut a családok, nyugdíjasok támogatására, a vállalkozások adócsökkentésére, a 25 év alatti fiatalok SZJA mentességére, valamint a gazdaság hosszútávú fejlesztésére – emelte ki Nagy Márton.

Nagy Márton szerint nem szabad a következő 2 évben a költségvetési hiányt gyorsan lefaragni, a költségvetésnek a gazdaság újraindítását kell szolgálnia, ami nemcsak a költségvetési hiány nagyságában, hanem annak szerkezetében is megjelenik.

Az interjúban kitért arra is, hogy a kormány a következő hetekben fog dönteni a július 1-én lejáró hiteltörlesztési moratórium jövőjéről, a Pénzügyminisztérium, Magyar Nemzeti Bank és a Bankszövetség közötti egyeztetések már elkezdődtek. A moratóriumban vannak olyan ügyfelek, akik nem tudnak fizetni ezért jogosan használják ezt az eszközt, ugyanakkor jelentős azon ügyfelek aránya, akik tudnának, de nem akarnak törleszteni, így valójában nincs szükségük erre az eszközre, csak kihasználják azt. Tehát a moratóriumnál érdemes olyan döntést hozni, amely a moral hazard jelenséget megszünteti – mondta Nagy Márton.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG