3p

A miniszter töretlenül optimista, a legfrissebb GDP-adatokból pedig csak a pozitív adatokat emelte ki közleményében.

A háború és a magyarok által elutasított, káros brüsszeli szankciók sújtotta gazdasági válsághelyzetben is kivételesen teljesített a magyar gazdaság - jelentette ki keddi közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a KSH legfrissebb jelentését kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022-ben a hazai gazdasági szereplők erőfeszítéseinek köszönhetően 4,6 százalékkal nőtt a GDP, ami a legjobban teljesítő országok első harmadába tartozik az Európai Unióban.

Ez azt is jelenti, hogy a háború és szankciók ellenére a rendszerváltozás utáni időszak 6. legmagasabb növekedését produkálta a magyar gazdaság. Bebizonyosodott, hogy a magyar kormány jó úton jár, intézkedései eredményesek, meg tudták védeni a gazdaság teljesítményét - hangsúlyozta a miniszter.

A 4,6 százalékos gazdasági növekedés a V4-országok között a második legnagyobb bővülést jelenti (szorosan Lengyelország mögött), miközben a válság ellenére is megmaradt a növekedési többletünk, hiszen az EU (3,6 százalék) és az Eurózóna (3,5 százalék) átlagát is felülmúlta a magyar gazdaság bővülése. Ráadásul a zsinórmértéknek tekinthető német gazdasági növekedésnél (1,9 százalék) két- és félszer jobban nőtt a magyar gazdaság teljesítménye.

A kimagasló eredmény hátterében az évek óta töretlen nemzetközi bizalom, a tartósan magas befektetési és beruházási szint, a magas foglalkoztatottság, uniós szinten az egyik legalacsonyabb munkanélküliség, az erőteljes bérdinamika (éves szinten 17,5 százalékos) és a célzott kormányzati intézkedések álltak - sorolta Nagy Márton.

A miniszter felidézte: a háború és szankciók okozta negatív gazdasági hatások enyhítése érdekében kidolgozott gazdasági védvonal keretében a kormány kedvezményes hitelt biztosít a Széchenyi Kártyaprogramon keresztül, kiterjesztette a kamatstopot a kkv-kra, támogatást indított az energiaintenzív vállalatok számára, Gyármentő Programot indított.

A vállalatok versenyképességének további javításához a kormány 700 milliárd forintos kerettel elindította minden idők egyik legnagyobb kormányzati hitelprogramját, a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramot. Ezzel 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít a vállalatok számára a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitel- és tőkeprogramjain, valamint a Széchenyi Kártya programokon keresztül - emlékeztetett.

"Az eredmények elismerése mellett a kormány szándéka továbbra is világos: úgy kell megvédeni a családokat, a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjasokat és a rezsicsökkentést, hogy továbbra is elkerüljük a recessziót. 2023-ban célul tűztük ki, hogy legalább 1,5 százalékos növekedést érjünk el, az év végére pedig egyszámjegyűre csökkentsük az inflációt"

- hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter. A kormány értékelése szerint mindez érdemben járulhat hozzá, hogy 2024-ben újra kilőhessen a magyar gazdaság - zárta közleményét Nagy Márton.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG