3p

Az oroszok 10 hónapja nem tudják bevenni Bahmutot, a hírek szerint most újabb kilométernyi területet vettek vissza az ukránok - az oroszok viszont egy háztömbnyi előrehaladásról beszélnek. A csütörtökön bejelentett brit fegyvereket pénteken be is vetették, ami merőben új helyzetet teremthet a háborúban. Közben az olasz politikai vezetés egyként áll ki Zelenszkij mellett, fogadta a pápa is, holnap pedig Németországba utazik. A háború 444. napjának összefoglalója.

  • Mélyen a frontvonalak mögött, az orosz határ közelében csapott le orosz ipari létesítményekre Ukrajna. A harci gépek Nagy-Britanniától kapott hosszú hatótávolságú Storm Shadow rakétákkal lőttek Luhanszkban - ismerte el az orosz védelmi minisztérium. Nagy-Britannia csütörtökön jelentette be, hogy elkezdi a hosszú hatótávolságú rakéták szállítását, amelyekkel Ukrajna messze a frontvonal mögött is csapást tud mérni az orosz csapatokra és az utánpótlást tároló raktáraikra - úgy tűnik, hogy mire a bejelentés megjött, már hadrendbe is állították a fegyvert. Az oroszok azt állítják, a rakéták egy vegyi és egy húsüzemet (tehát két civil célpontot) találtak el, a rakétákat kilövő vadászgépeket pedig állításuk szerint lelőtték.
  • Az ukrán erők legalább egy kilométernyi területet visszaszereztek Bahmutban, ahol az orosz erők "rendezetlen visszavonulásba" kezdtek. Ez a "megbízható harci egységek súlyos hiányát" tükrözi - közölte a brit védelmi minisztérium legutóbbi hírszerzési tájékoztatójában. Az orosz védelmi minisztérium viszont azt közölte, hogy az orosz csapatoknak egy újabb háztömbnyit sikerült előre jutniuk Bahmutban, amelyet Moszkva tíz hónapja ostromol.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ferenc pápával találkozott a Vatikánban. A pápa április végén azt mondta, hogy a Szentszék részt vesz az Oroszországgal folytatott háborút lezáró békemisszióban. Korábban Zelenszkij találkozott olasz kollégájával, Sergio Mattarellával, majd Giorgia Meloni miniszterelnökkel. Mattarella és Meloni is újfent megerősítette, hogy Olaszország teljes mértékben támogatja Ukrajnát katonai, pénzügyi, humanitárius és újjáépítési segélyek formájában rövid és hosszú távon is. Giorgia Meloni úgy fogalmazott a találkozót követő sajtótájékoztatón: "Mi Ukrajna győzelmére fogadunk."
  • Zelenszkijt vasárnap Berlinben fogadják - közölték német kormányzati források szombaton a Reuters hírügynökséggel. Az ukrán a vezető igyekszik megszerezni a legfontosabb szövetségesek támogatását az orosz invázióval szemben. Zelenszkij legutóbb tavaly februárban, közvetlenül a háború kitörése előtt a müncheni biztonsági tanácskozáson járt Németországban.
  • Németország 2,7 milliárd euró értékben állít össze új katonai felszerelés-szállítmányt Ukrajna számára, ami értékét tekintve a legmagasabb az orosz invázió óta. Gyalogsági harcjárművek, harckocsik, légvédelmi rakétrarendszerek is vannak a most bejelentett csomagban. 

  • Lezuhant egy Mi-8-as helikopter és egy Szu-34-es vadászgép szombaton az Ukrajnával határos, oroszországi Brjanszk megyében. Még nem tudni, pontosan mi okozta a gépek lezuhanását. 

  • Valószínűleg megfigyelő ballon volt az az azonosítatlan tárgy, amely Fehéroroszország irányából lépett be a lengyel légtérbe - közölte a védelmi minisztérium szombaton a Twitteren. A lengyel területvédelmi erők szóvivője a Reutersnek azt mondta, hogy folyamatban van a tárgy felkutatása. Az orosz és a fehérorosz hatóságok egyelőre nem kommentálták az esetet.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG