2p

Orbán Viktor miniszterelnöknek már jutott a kormány által megrendelt 1,3 millió influenzaoltásból, de kérdés, hogy minden veszélyeztetett rétegnek is marad-e a soha nem tapasztalt nagy kereslet miatt.

A kormány mindenkinek ajánlja, ezért október 1-jétől mindenkinek ingyenessé tette az influenza elleni oltást. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint a tavalyi influenzaszezonban 2020. január végéig az ingyenes vakcinák 53,3 százalékát – nem egészen 640 ezer adag oltóanyagot – használtak fel a háziorvosok. Egy évvel korábban pedig ennél is kevesebben, mindössze 628 ezren kértek védőoltást. Most azonban a háziorvosok arról számolnak be, hogy a praxisukba érkezett oltóanyagok háromszorosára lenne igény.

Nem biztos, hogy elég lesz. Fotó: Pixabay
Nem biztos, hogy elég lesz. Fotó: Pixabay

Az évi legyártott 1,3 millió mennyiség eddig bőven elég volt, kivételt ez alól csak a 2009-es év jelentette, amikor 2,3 millió embert oltottak be madárinfluenza ellen – írja a Népszava. Ezt leszámítva az előállított mennyiség 50-70 százaléka fogyott el, most azonban az látszódik, hogy ez messze nem lesz elég a Sanofival legyártatott darabszám.

Még a 100 ezer adag Vaxigrip Tetra vakcina is kevés lehet, amit a kormánynak most sikerült közvetlenül a gyártótól megvásárolnia, és eddig recept és térítés ellenében a gyógyszertárakban volt megvásárolható. Ez annyiban más, mint a hazai influenza-elleni vakcina, hogy míg előbbi 3, addig a Sanofi készítménye négy influenza törzs ellen nyújt védelmet. Továbbá a Vaxigrip a 6 hónap és 3 év közötti korosztálynak is adható, ezzel szemben a hazai gyártású 3Fluart oltóanyaggal csak az ennél idősebbek olthatók. A gond az, hogy a vérhígító terápiában részesülőknek nem adható izomba injekció, tehát csak a bőr alá adható Vaxigripre van szükségük. Ők ezt eddig kiválthattak a patikákban, de jelenleg hiánycikk a patikákból, s még a háziorvosok sem tudnak beszerezni betegeiknek.

A Nemzetközi Oltóközpont a nagy érdeklődés miatt előjegyzési akciót indított influenzaoltásra, de a napokban arról tájékoztatta pácienseit, hogy az influenza elleni oltás külföldről megrendelt kontingense megérkezett ugyan az országba, de „kormányzati okokra” hivatkozva leállította a szállítást a gyártó. Kérdés, hogy ez a mennyiség, az állam utólag lefoglalt 100 ezer darab Vaxigrip-vakcinája 200 ezer három év alatti gyereknek, illetve speciális krónikus betegnek miképpen lesz elég?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG