3p

Pénteken a májusi iparstatisztikát közli a KSH.

Hétfőn az ipari termelői árak májusi adata jelenik meg. Idén áprilisban az ipari termelői árak átlagosan 7,9 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,9, az exportértékesítésé 9,9 százalékkal felülmúlták az előző év áprilisi értékeit. Az áremelkedést elsősorban a forint árfolyamának euróval szembeni éves szintű gyengülése, valamint az előállítási költségek növekedése okozta. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 1,0, az exportértékesítési árak 0,1, így az ipari termelői árak összességében 0,4 százalékkal alacsonyabbak voltak.

Kedden a kormányzati szektor első negyedévi egyenlege mellett a külkereskedelem májusi forgalmát közli a KSH.

Tavaly 4002 milliárd forint, a GDP 4,9 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya. Az egyenleg az előző évinél 1097 milliárd forinttal kedvezőbb, GDP-arányosan közel 1,8 százalékponttal javult. A kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2024 végén 59 875 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

Idén áprilisban a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

A külkereskedelmi aktívum 1,4 milliárd euró volt, az egyenleg 354 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. A 2025. márciusihoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 3,4 százalékkal, az importé 1,1 százalékkal bővült. Áprilisban a kivitel értéke 12,3 milliárd euró (5021 milliárd forint), a behozatalé 11,0 milliárd euró (4460 milliárd forint) volt. Áprilisban az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 1,5 százalékkal csökkent, az importé ugyanennyivel nőtt. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 0,4 százalékkal, a behozatalé 2,1 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi egyenleg 354 millió euróval romlott.

Szintén kedden közli a beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értékét a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A BMI májusi értéke 50,1 volt, a BMI index csökkent, de a múlt hónapban is 50,0 feletti értéken állt. A felmérésben vizsgált részindexek többségében csökkentek. Májusban a válaszadók az előző hónaphoz képest tovább lassuló növekedésről számoltak be.

Pénteken a májusi iparstatisztikát közli a KSH. Idén áprilisban az ipari termelés volumene 5,0, munkanaphatástól megtisztítva 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában.

Január-áprilisban az ipari termelés 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az összes értékesítés 63 százalékát adó külpiaci eladások volumene 0,9, a 37 százalékot képviselő hazai értékesítésé 3,1 százalékkal mérséklődött.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG