2p
Sokat lendítettek a hazai beruházásokon az uniós források.

A KSH friss adatai szerint a harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után.

A beruházási adatok bővebben >>>

Mit mond a számokra az NGM?

A gazdaság növekedésével párhuzamosan bővülnek a beruházások is, ami egyre több munkahelyet jelent Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a KSH adataira reagálva az M1-en.

A beruházások emelkedése elsősorban építőipari beruházásoknak, illetve  ingatlanfejlesztéseknek köszönhető, de szinte minden szektorra jellemző. A miniszter példaként említette az autóipart, logisztikai ágazatot és a szállítási területet, ahol a beruházások volumene több mint 15 százalékkal emelkedett.

A beruházási aktivitás főként a nagyobb vállalkozásoknál volt erős, ugyanakkor a kis- és közepes vállalkozásoknál is kétszámjegyű volt az  erősödés. Magyarországon a munkahelyek kétharmadát a kkv-k biztosítják, így fontos, hogy ebben a szektorban is legyen további fejlesztés.

Várjuk az EU-s pénzeket

Varga Mihály szerint 2016 második felétől már érzékelhető volt a számokon, hogy a beruházási adatok egyre kedvezőbbek, ez annak is köszönhető, hogy erre az uniós fejlesztési időszakra Magyarország megkapta a keretösszeget, így elkezdődött a pályázatokat kiírása. A pályázatok kifizetése és lehívása még folyamatban van - mondta.    Arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknál a beruházásoknál, ahol az uniós források nem érkeznek meg időben a magyar költségvetés meg tudja hitelezni, előlegezni ezeket.

A miniszter megjegyezte, bízik benne, hogy decemberben az eddig megelőlegezett összeg egy nagy része az Európai Unióból befolyik majd, ez pedig jelentősen javíthatja az államháztartás adatait is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG