3p
13 százalékkal emelkedett egy év alatt, 195 ezer forint az átlagkereset.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 292 900 forint volt, 13,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Január–szeptemberben a bruttó átlagkereset 290 900 forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - közölte a KSH.

Szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél – 292 900 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 194 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 202 700 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Január–szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 290 900 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (559 500 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (181 100 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 108 ezer fő – az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8800, illetve 8500 forint.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 193 400 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 201 300 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 304 900 forint volt, amely 12,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,6 százalék volt.

A bruttó és a nettó átlagkereset azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 10,2 százalékkal emelkedett.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó keresetek a bruttó átlagkereseteknél kisebb mértékben, 12,6 százalékkal nőttek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG