3p

Hivatalosan is vége a nyárnak, a szeptember pedig több újdonságot is tartogat számunkra.

CSOK-változások

Újdonság az eddigi szabályozáshoz képest a Bankmonitor.hu közlése szerint, hogy szeptember elsejétől a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) valamennyi formája igényelhető lesz akár három vállalt gyermek mellett is. A gyermekvállalási határidő egységesen:

  • egy vállalt gyermeknél 4 év;
  • két vállalt gyereknél 8 év;
  • míg három vállalt gyereknél 10 év.

Az előírások némileg szigorodnak is, hiszen eddig az emelt, 10 millió forint összegű CSOK-nál a vállalt gyerekszámtól függetlenül a határidő 10 év volt, mostantól viszont 1-4 éven belül meg kell születnie a kisbabának ahhoz, hogy teljesüljön a támogatási feltétel. A gyermekvállaláshoz köthető könnyítésnek tekinthető ugyanakkor, hogy a jövőben a gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni, ha a pár egyik tagja meghal.

A visszafizetés kapcsán is szigorítás történt: ha a pár vállalt gyermekre vette igénybe a CSOK-ot és önként visszafizetik a kapott támogatást a gyermekek megszületése előtt, akkor a támogatás összegén felül még büntetést is kell fizetniük. Ennek összege 10 millió forint esetében a Ptk. szerinti büntetőkamat ötszöröse, de legfeljebb 5 százalék.

Nő az azonnali átutalások értékhatára

Örülhetnek azok, akik mostanában nagyobb összeget készülnek elutalni: egy jegybanki rendelet szerint szintén elsejétől nőtt az azonnali átutalás körébe tartozó fizetési megbízások értékhatára, és az eddigi 10 millió forintos limit 20 millió forintra nő.

Sok változást tartogat a szeptember. Fotó: Depositphotos
Sok változást tartogat a szeptember. Fotó: Depositphotos

Változik a tanév rendje

Szeptember elsején a legtöbb oktatási intézményben becsengettek, viszont a tanév rendje jelentősen változott. Az oktatási időszak szeptember elsejétől egészen június 21-ig tart, viszont hosszabbak lesznek az évközbeni szünetek, ezek időpontja:

  • őszi szünet: október 28.-november 5.
  • téli szünet: december 22.-január 8.
  • tavaszi szünet: március 28.-április 8.

Szintén újdonság, hogy indul a honvédelmi ismeretek tantárgy oktatása, az új tanévben 120 iskolában indulhat el a tárgy, az előzetes adatok alapján eddig 37 köznevelési és 83 szakképzési intézmény jelezte a részvételi szándékát.

Státusztörvény

Elindult az első tanév az új státusztörvény hatálya alatt, ez pedig jelentős változásokat hoz az oktatásban is. Ennek alapján a munkáltatónak szeptember 15-ig kell tájékoztatnia a pedagógust a jövő év elején bekövetkező jogviszonyváltozásról, a pedagógus pedig szeptember 29-ig dönthet arról, hogy elfogadja-e azt. Arról, hogy pontosan mit foglal magába a státusztörvény, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor részletesen foglalkozott cikkében.

Drágul a lottó

A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint a legnépszerűbb számsorsjátékok alapdíjai egységesen 50 forinttal kerülnek majd többe. A szelvények ára így 400 forintra emelkedik.

+1. Drágul a tankolás

Ha a fentebb említett változások nem lennének elegendők, péntektől bruttó 4 forinttal fizetnek többet a benzinkutak a gázolajért, ezt várhatóan a kiskereskedelmi árakban is érvényesíteni fogják. További részletek laptársunk cikkében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG