3p
A miniszterelnök főtanácsadója szerint most nincs fontos téma vagy konfliktus, ezért nem is lenne lényeges egy Trump-Orbán találkozó.

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet - mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója a hirado.hu-nak. Hogy a jelölt szenátusi meghallgatása mikor lesz, azt nem tudni.

Korábbi sajtóhírek szerint David Corsteint jelölnék Budapestre amerikai nagykövetnek; Megyesy Jenő szerint ez azt jelentené, hogy most is egy politikai kinevezett érkezik Magyarországra, ahogy az volt elmúlt 20 évben is. Nem feltétlenül baj, hogy nem karrierdiplomata jön, mert egy politikai kinevezett függetlenebb tud maradni a rendszertől, és közelebb áll az elnökhöz - mondta.

"Arra számítok, hogy az új nagykövet megérkezésével a helyzet továbbra is pozitív irányba mozdul majd, és a felmerülő viták nem lesznek előtérben" - mondta főtanácsadó.

Továbbra sem találkozik Trump és Orbán - jelenleg nincs fontos téma...?

Megyesy Jenő nem tudta megmondani, hogy mikor várható a magyar miniszterelnök washingtoni látogatása. Kifejtette: a kétoldalú találkozók alapvetően akkor lényegesek, amikor valamilyen fontos téma vagy konfliktus merül fel, de jelenleg ilyen nincs.

A magyar-amerikai viszonyról a főtanácsadó úgy nyilatkozott: a katonai, nemzetbiztonsági együttműködés mindig is jó volt, a NATO megbecsült tagja Magyarország, a gazdasági kapcsolatok is megfelelőek, hisz Amerika Németország után Magyarország második legfontosabb partnere.

Nem úgy néz ki, hogy olyan nagyon rendben lennénk

Bár Megyesy Jenő bizakodó, külpolitikai szakértők szerint az utóbbi időben félreérthetetlen jelzések érkeztek az Egyesült Államokból, amelyek arra utalnak, hogy a már eddig is válságban lévő amerikai-magyar kapcsolatok újabb mélypont felé zuhannak.

Nem jött össze a lázasan várt nagy találkozó Orbán és Trump között, ami a meggondolatlanul kirobbantott CEU-válsággal megfejelve Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet idő előtti lecseréléséhez vezetett. A magyar külügyi apparátus túlértékelte Orbán Trump általi informális meghívásának jelentőségét. Ráadásul a közvetlen külügyi kapcsolatok sem javultak: Rex Tillerson amerikai külügyminiszter márciusban meglepetésre nem fogadta a magyar kollégáját, aki a nagykövetség új épületének ünnepélyes átadása miatt látogatott Washingtonba. Háttérelemzésünk >>

Közben Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a jövő héten nem csak Londonba és Párizsba látogat el, hanem a davosi konferenciáról Varsóba indul - Budapest azonban nem szerepel a programban,

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG