2p
A szimulációk alapján teljesen máshol kell lennie a gépnek, mint ahol eddig keresték.
(Fotó: 123rf.com)

A Reuters cikke szerint egy korábban is felvetett, ám az ausztrál és a maláj hatóságok által végül elvetett területen lehetnek a gép roncsai, legalábbis erre utalnak a legfrissebb áramlás-modellek eredményei. Ezek alapján az eltűnt MH370-es roncsai egy, a korábbinál lényegesen kisebb, 25 ezer négyzetkilométeres területen lehetnek szétszórva.

A méréseket annak a szárnydarabnak a vélt útvonala és sodródása alapján számolták, amit 2015-ben találtak Afrika partjainál. Korábban még fa és acél modelleket használtak, ezek azonban teljesen másképp reagálnak az áramlatokra. A 2014-ben eltűnt maláj gép keresése eddig mintegy 150,5 millió dollárba került, és végül feladták a keresést, mivel a korábbi nagyobb, 120 négyzetkilométeres terület egyszerűen túl nagynak bizonyult a költséghatékony átfésüléshez. A mostani eredmények újraindíthatják a kutatóexpedíciót.

Megoldódott: többé nem veszítenek el egy gépet sem

Nem meglepő módon a Malaysian Airlines jelentkezett elsőként, hogy tesztelhessenek egy műholdas követőrendszert. Ezzel az ő gépeik lesznek az elsők a világon, amiket percre pontosan lehet követni, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG