2p

Erről a Telegram csatornán számolt be.

Több mint egynapos hallgatás után ismét életjelet adott magáról Jevgenyij Prigozsin. A Wagner-csoport alapítója a Telegram csatornán jelentetett meg egy üzenetet, amelyet a Politico idézett. Ebben arról írt, hogy miért állt meg és fordult vissza szombaton a Moszkva felé vonuló magánhadserege kétszáz kilométerre az orosz fővárostól. (Prigozsin előtte gyakorlatilag hadat üzent az orosz hadsereg vezetésének.)

“Akkor álltunk meg, amikor világossá vált, hogy (ellenkező esetben) nagyon sok vér folyna. Az általunk végrehajtott demonstráció elegendő volt.”

Hozzátette: egyrészt nem akarták, hogy orosz vér folyjon, másrészt a céljuk a tiltakozás volt, nem pedig az ország kormányának a megdöntése.    

Prigozsin azt mondja, nem akarta megbuktatni Putyint. Fotó: The Times/YouTube
Prigozsin azt mondja, nem akarta megbuktatni Putyint. Fotó: The Times/YouTube

Szerinte a Wagner-csoport a leghatékonyabb katonai csoport Oroszországban, ha nem az egész világon. Egyúttal ismét kritizálta az orosz hadvezetést a szerinte rossz döntései miatt.

Mint ismert, Prigozsin és Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton egyezett ki egymással. Az alku Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök közvetítésével jött létre. Akkori közlés szerint Prigozsin Fehéroroszországba távozott.

A Wagner-vezér most először szólalt meg nyilvánosan a visszafordulás okaival kapcsolatban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG