2p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást a monetáris politikáért felelős alelnök, Virág Barnabás 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján ismerhetjük meg.

A Monetáris Tanács mai ülésén is kamatot emelt. Szerdától a jelenleg 1,5 százalékos jegybanki alapkamat 0,15 százalékponttal, 1,65 százalékra emelkedik. Ez június végétől sorrendben immár a negyedik monetáris szigorítás, amelyek eredményeként az MNB irányadó rátája több mint hat éve, 2015 júniusa óta nem látott magas szintre ment fel.

A többi monetáris kondíció mértéke szeptember 22-étől az alábbi:

  • az egy napra a kereskedelmi bankok által az MNB-nél elhelyezett betétek kamata: 0,70 százalék
  • az egynapos fedezett hitelek kamata: 2,60 százalék
  • az egyhetes fedezett hitelek kamata: 2,60 százalék.

A tanács döntése megfelel a piaci várakozásoknak. Az éves infláció ugyanis a júliusi 4,6 százalék után augusztusban 4,9 százalék lett, ami jelentősnek tekinthető távolságra van az MNB céljától. Ez középtávon 3 százalék, amelytől a jegybank mindkét irányba 1-1 százalékpontos eltérést tolerál.

A forint az euróval szemben a 354-et közelítő ma reggeli szintről erősödött, s nem sokkal déli 12 óra előtt az uniós fizetőeszköz egysége már 352,8 forintnál is kevesebbet ért. Az azt követően a kamatdöntés nyilvánosságra hozataláig eltelt csaknem két óra alatt aztán nagyot libikókázott: előbb ismét majdnem 354-ig gyengült, ám délután 2 óra előtt már ismét a 353-as szint alatt várta a Monetáris Tanács kamatbejelentését.

A döntés okairól Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke 15 órakor tart sajtótájékoztatót, amelyről természetesen mi is beszámolunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG