1p
A miniszterelnök által bejelentett intézkedéscsomag a kedvezőtlen helyzetben lévő munkavállalók, vállalkozások helyzetét kívánja javítani, ami pozitív cél, finanszírozási oldala azonban bizonytalan – nagyjából így foglalható össze ahogy Orbán Viktor bejelentésére reagáltak az MTI által kérdezett elemzők. A miniszterelnök korábban 10 pontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett.

A kormányfő tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett a Parlamentben. Ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a - vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket kiváltó - 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtené meg a kabinet.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője pozitívnak nevezte, hogy a kormány azoknak a munkavállalóknak, illetve vállalkozásoknak a helyzetét javítaná, amelyek munkaerő-piaci helyzete nem túl kedvező. Véleménye szerint ebből a szempontból viszonylag jól célzott intézkedéscsomagról van szó. Hozzátette: vannak benne ugyanakkor érdekes pontok, könnyítenék például a számviteli szabályokat, és a vállalkozások tőkehelyzetének megítélésekor nem kellene beszámítani a kedvezőtlen árfolyammozgás miatt bekövetkezett tőkeveszteséget. "Kérdés, ha ezt valóban bevezetik, mennyire lesz megalapozott a vállalkozások kimutatott tőkehelyzete; nem biztos, hogy ez egy jó intézkedés" - mondta.

Az Erste elemzője emellett a program finanszírozási oldalának gyengeségét emelte ki, azt "nem túl biztatónak" nevezve. Az állam a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Államkincstár megadóztatásával tulajdonképpen saját magát adóztatná meg - mutatott rá a tranzakciós illeték kiterjesztésével kapcsolatos kockázatokra. Az elemző szerint kérdéses, hogy ez mennyire tud tartósan bevételt generálni a program mögé. Valószínűnek tartja, hogy még ha lesz is némi gazdaságélénkítési hatása a csomagnak, az nem lesz elegendő arra, hogy idővel önjáróvá tegye a programot. Árokszállási Zoltán felvetette továbbá: kérdéses, mennyire prudens, hogy a tartalékok egy részét szeretné erre a kormány felhasználni. Úgy vélekedett, a kamatkiadás a jelzett 150 milliárd forintnál kisebb mértékben fog csökkenni, ha sikerül megállapodni az IMF-fel.

Németh Dávid, az ING elemzője úgy vélekedett: a munkahelyteremtés, ezen belül is az alacsony jövedelműek munkahelyének megóvása a fő motívum a bejelentett intézkedésekben. A szakember szerint az mindenképpen megóvhat számos munkahelyet, hogy a munkaadók járulékterheit csökkenteni kívánja a kormányzat. Hozzátette: az adózási szabályokat ugyanakkor nem harmonizálták, és ez esetleg negatívan hathat majd az elképzelések megvalósítására ezen a területen. Az ING elemzője szintén kérdésesnek tartotta, hogy a költségvetési fedezet, amely a munkahelyvédelmi csomagot szolgálná, valóban befolyik-e majd jövőre a büdzsébe. Ezt az elemét az elképzeléseknek igen kockázatosnak nevezte Németh Dávid. Korábban a jegybank is élesen bírálta az új kormányzati terveket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG