Az IMF szerint a törvény aggodalomra ad okot, mivel az súlyosan fenyegeti a központi bank függetlenségét.
Augusztus eleje óta a szerb központi banknak új vezetője van, miután a belgrádi parlament Jorgovanka Tabakovic közgazdászt, a kormánykoalíció egyik parlamenti képviselőjét választotta meg a Szerb Nemzeti Bank elnökének.
Dejan Soskic, a jegybank előző vezetője július végén mondott le, tiltakozva a jegybanktörvényt módosító tervezet ellen, amely szerinte csorbítja a központi bank függetlenségét. A szerb parlament ezután augusztus elején módosította a jegybanktörvényt. Eszerint ezentúl a parlament nevezheti ki a központi bank teljes vezetőségét, és a bankhoz parlament választotta felügyelőbizottságot delegálnak.
A súlyos gazdasági problémákkal küszködő Szerbia tavaly októberben 1,1 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az IMF 2012 februári felülvizsgálata után úgy döntött, hogy befagyasztja a hitel folyósítását, mert megítélése szerint a balkáni ország 2012. évi költségvetése nincs összhangban a hitel feltételeivel.
A szerb jegybank augusztus elején emelte meg az alapkamatot - az indokok között közvetve a jegybanktörvény is szerepelt. Részletek >>
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





