Májusban az előzetes adatok szerint az előző havihoz képest 0,1 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex (CPI) Németországban. Áprilisban 0,2 százalékkal csökkent a CPI az előző havihoz képest. Májusra elemzők 0,2 százalékos növekedést vártak.
Az egy évvel korábbihoz képest az idén májusban 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az elemzők által várt 1,1 százalék helyett. Áprilisban 1,3 százalékos volt az éves árnövekedés.
Az EU harmonizált számítási módszere szerint májusban 2013 májusához képest 0,6 százalékkal nőtt a német fogyasztói árindex (HICP), szemben az áprilisi 1,1 százalékkal. Elemzők 1,0 százalékos éves növekedést vártak májusra.
Az előző havihoz képest májusban a német HICP 0,3 százalékkal csökkent, szemben az elemzők által várt 0,1 százalékos növekedéssel. Áprilisban 0,3 százalékkal csökkent havi összevetésben a német harmonizált fogyasztói árindex.
Csökkent a német fogyasztói árindex májusban az előző havihoz képest, éves összevetésben pedig a vártnál kevésbé emelkedett - közölte hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
7 perce
-
Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
körülbelül 1 órája
-
Kétsebességes lett Európa a fenntarthatóságban
körülbelül 1 órája
-
Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
2 órája
-
Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
3 órája
-
Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
3 órája
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
5 órája
Mfor.hu Top24
- Iráni helyzet: Orbán Viktor délután a Védelmi Tanácsba készül
- Komolyra fordult a helyzet: Izrael tartalékosokat mozgósít
- Hatalmas beruházás indul Békéscsabán, nem győzik felvenni a dolgozókat
- Iráni konfliktus: már 12 járatot töröltek Budapesten
- Szijjártó Péter folyamatos munkavégzést rendelt el a Közel-Keleten
- Nem akármilyen focimeccs lesz ma Budapesten
- Fél Irán ünnepel, a másik fele gyászol – mi történik most?
Makro / Külgazdaság
Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság
Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság
Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság
Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság
Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság
Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság
Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság
Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Megindul a támadás Irán ellen, elfogyhatott a cérna a Fehér Házban 2026. február 22. 15:22
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
- Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint 2026. február 27. 17:01
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Nemzetközi
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
7 perce
Makro / Külgazdaság
Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót.
körülbelül 1 órája
Személyes pénzügyek
Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.
19 órája
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Iráni háború: járatok százait törölték világszerte
09:08
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
A vidék hírei
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2026. március 1. 06:49
-
Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
2026. február 28. 12:36
-
Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
2026. február 28. 20:58
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
-
Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
2026. február 28. 16:22

