2p
Pénzügyi támogatást ígérnek Ukrajnának a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminiszterei.

A miniszterek hétfőn kiadott közös közleménye szerint a csoport szoros figyelemmel követi az ukrajnai helyzet alakulását, és elkötelezett amellett, hogy "erős pénzügyi támogatást" nyújtson Ukrajnának. A hetek pénzügyminiszterei szerint leginkább a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alkalmas arra, hogy azonnali segítséget adjon Kijevnek, majd az IMF-fel kezdődő együttműködésbe aztán bekapcsolódhatnak más intézmények és országok.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország pénzügyminisztere szerint örvendetes, hogy az IMF szakértői már a héten Ukrajnába látogatnak, hiszen "az IMF támogatása döntő jelentőségű a további források felszabadításában".

Lehet, hogy már ott is van az IMF

Az ukrán pénzügyminisztérium csütörtökön kérte fel az IMF-et arra, hogy küldjön mihamarabb szakértőket az országba egy legalább 15 milliárd dolláros hitelmegállapodás előkészítésére. Az IMF vezetője azonnal pozitív választ adott. Christine Lagarde azt mondta, hogy az IMF és a nemzetközi partnerei között folyik az egyeztetés a segítségnyújtás lehetőségéről.

Név nélkül nyilatkozó források szerint már hétfőn Kijevbe érkezik az IMF szakértőinek küldöttsége, amely keddtől kezd tárgyalásokat ukrán kormányzati illetékesekkel.

A hetek szerint az új kormány megalakulása "egyedülálló lehetőség a szükséges piacorientált reformok végrehajtására". A közös közleményben hangsúlyozták, hogy a pénzügyi segítségen túl "gyors technikai támogatást" kívánnak nyújtani a makrogazdasági, szabályozási és korrupcióellenes intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához.

Előzőleg a G7-csoport vezetői az Európai Tanács és az Európai Bizottság vezetőivel együtt elítélték Oroszország ukrajnai beavatkozását, és közölték, hogy felfüggesztik az előkészületeket a hetek mellett Oroszországot is magában foglaló G8-csoport Szocsiban megrendezni tervezett csúcsértekezletére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG