2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Fehér Ház lassabb amerikai növekedésre és kisebb hiányra számít, mint azt korábban várták.

Idén 2, jövőre 2,9 százalékkal fog növekedni az Egyesült Államok gazdasága, ugyanakkor az amerikai szövetségi költségvetés hiánya szintén alacsonyabb lesz a várakozásoknál - közölte kedden frissített előrejelzésében a washingtoni Fehér Ház.

Az elnöki hivatal költségvetési irodájának legutóbbi, februárban közzétett elemzése még 3 százalékos növekedést jósolt 2015-re és 2016-ra is. Azonban miután az idei év első negyedévében - egyebek mellett a szokásosnál keményebb tél miatt - a várakozásokkal ellentétben 0,2 százalékkal csökkent az Egyesült Államok bruttó hazai terméke, a Fehér Ház lefelé volt kénytelen módosítani az előrejelzést.

Az új előrejelzés számai alapvetően megegyeznek a független közgazdászok által jósoltakkal - jegyezte meg az amerikai üzleti sajtó.

Kisebb a hiány

Ugyanakkor a frissített számokból az is kiderült, hogy a tervezettnél jóval alacsonyabb költségvetési hiányra lehet számítani a szeptember 30-ig tartó 2015-ös pénzügyi évben. A Fehér Ház eredetileg 583 milliárd dolláros deficitet prognosztizált, de ennél a mostani adatok szerint jó 20 százalékkal, azaz 128 milliárd dollárral alacsonyabb, 455 milliárd dolláros hiány várható. Jövőre szintén jobban alakulhat a szövetségi költségvetés egyenlege a korábbi előrejelzéseknél, az elnöki hivatal számításai szerint 429 milliárd dollár, azaz a GDP 2,3 százaléka lesz a 2016. évi deficit.

Az amerikai szövetségi büdzsé hiánya 2009-ben, a pénzügyi válság - illetve az annak ellensúlyozására eszközölt fiskális élénkítés - közepette 1,41 milliárd dolláron, azaz az akkori GDP 9,8 százalékán tetőzött. Az előrejelzés szerint az idei lesz Barack Obama 2009-ben kezdődött elnökségének legtakarékosabb éve.

A jobb hiányadatok elsősorban az adóbevételek növekedésének köszönhetőek. Idén a vártnál 72 milliárddal, jövőre 56 milliárddal több bevétel folyhat be a szövetségi kasszába a Fehér Ház várakozásai szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:02
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Letépte a láncait és félelmetesen tör előre a dízel ára
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 12:30
Mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedik holnaptól.
Makro / Külgazdaság Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
Litván Dániel | 2026. március 19. 10:34
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG