2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Izraeli repülőgépek vasárnap szíriai katonai célpontokra csaptak le, válaszul arra, hogy éjjel izraeli ellenőrzés alatt álló területek ellen éjjel indítottak rakétákat - közölte az izraeli hadsereg.

A szíriai állami média robbanásokról számolt be a főváros, Damaszkusz környékén is. Izrael megerősítette, hogy erői szíriai területeket támadtak, miután az éjszaka folyamán hat rakétát lőttek ki a megszállt Golán-fennsík felé. Közleménye szerint a hadsereg "a szíriai államot tartja felelősnek minden olyan tevékenységért, amely a területén zajlik", és Izrael "nem tűr el semmilyen kísérletet szuverenitásának megsértésére".

A válaszlépés során először tüzérségi és dróntámadást intéztek oda, ahonnan az éjszakai szíriai rakétákat indították, majd légicsapásokat hajtottak végre katonai radarrendszerek és tüzérségi állások ellen - derül ki a közleményből, amely szerint sebesülés nem történt, a csapások anyagi károkat okoztak.

A halálos áldozatról, Alessandro Parini olasz turistáról emlékeznek meg emberek a helyszínen 2023. április 8-án, miután az előző este egy férfi autójával a tel-avivi tengerparti parkban tartózkodók közé hajtott, majd lőni kezdett rájuk. A támadó öt másik, olasz és brit turistát megsebesített, őt rendőrök agyonlőtték. MTI/AP/Oded Balilty
A halálos áldozatról, Alessandro Parini olasz turistáról emlékeznek meg emberek a helyszínen 2023. április 8-án, miután az előző este egy férfi autójával a tel-avivi tengerparti parkban tartózkodók közé hajtott, majd lőni kezdett rájuk. A támadó öt másik, olasz és brit turistát megsebesített, őt rendőrök agyonlőtték. MTI/AP/Oded Balilty

A késő este indított hat rakétából három jutott el az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkig, közülük kettő nyílt terepre zuhant, a harmadikat pedig a légvédelmi rendszer megsemmisítette - emelte ki a hadsereg. A libanoni székhelyű al-Majadín tévétársaság azt közölte, hogy a rakétákat az Irán által támogatott Iszlám Dzsihád palesztin mozgalom fegyveres szárnya indította.

Izrael az 1967-es közel-keleti háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot, és 1981-ben annektálta a mintegy 1200 négyzetkilométeres területet, fennhatóságát a nemzetközi közösség nagy része nem ismerte el.

Csütörtökön mintegy harminc rakétát lőttek ki Libanonból Izraelre, egy ember megsebesült, és anyagi károk keletkeztek. Az izraeli hadsereg palesztin iszlamistákat gyanúsít a támadással, és válaszcsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és Libanon déli részében. Az erőszak azt követően újult ki, hogy az izraeli erők a jeruzsálemi al-Aksza mecsetben szerdán, a ramadán idején razziát tartottak, amelyet számos bírálat ért.

Péntek este Tel-Avivban egy merénylő gépkocsival járókelők közé hajtott, egy olasz férfi meghalt, heten megsebesültek. Nem sokkal korábban két izraeli-brit állampolgárságú nővér halt meg egy ciszjordániai támadásban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG