3p

Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.

A kieséses meccsek nyitányaként összegzést készített a Turizmus Online a tornán eddig tapasztalható tendenciákról. Ebből több érdekesség is kiderült:

Mennyi időre érkeznek a szurkolók?

Az eddigi adatok és turisztikai beszámolók alapján három fő csoport rajzolódik ki:

  • 3–5 napos utak: ez a leggyakoribb. A szurkolók egy vagy két mérkőzésre érkeznek, majd továbbutaznak vagy hazarepülnek.
  • 7–10 napos körutak: főként európai és dél-amerikai drukkerek választják, akik több várost is felkeresnek.
  • 2–3 hetes tartózkodás: inkább azokra jellemző, akik csapatukat a kieséses szakaszig követik.

A három ország közötti nagy távolságok miatt jóval kevesebben vállalják be a teljes torna végigutazását, mint például Katarban vagy Németországban. 

A foci-vb sztárjai így is komoly vonzerőt jelentenek
A foci-vb sztárjai így is komoly vonzerőt jelentenek
Fotó: MTI/AP/Frank Franklin II

Mely városok a legnépszerűbbek?

A legtöbb nemzetközi látogatót jelenleg ezek a városok vonzzák:

  • New York/New Jersey – a döntő helyszíne, kiemelkedő nemzetközi forgalommal
  • Miami – latin-amerikai szurkolók egyik központja
  • Dallas – sok mérkőzés és kiváló közlekedési kapcsolatok
  • Houston – különösen népszerű a dél-amerikai csapatok mérkőzésein
  • Mexico City – továbbra is ikonikus vb-helyszín
  • Toronto és Vancouver – Kanada fő úti céljai

A keresési és foglalási adatok szerint Miami, Dallas, New York és Houston számítanak a legforgalmasabb amerikai desztinációknak. Érdekesség, hogy a San Francisco Bay Area-t a torna előtt sokan kevésbé izgalmas helyszínnek tartották, ehhez képest szinte minden mérkőzés telt házas lett, a városban pedig meglepően laza fesztiválhangulat alakult ki. 

Mi történik a szálláshelypiacon?

Ez az egyik legérdekesebb fejlemény. A torna előtt sokan extrém drágulásra számítottak, de a valóság ennél sokkal vegyesebb lett.

  • A mérkőzések napjain a szállodai árak sok helyen 50–100 százalékkal magasabbak, egyes kiemelt városokban még ennél is többel. 
  • Ugyanakkor több amerikai városban a vártnál gyengébb kereslet miatt számos hotel kénytelen volt árat csökkenteni.
  • Az Airbnb és más rövid távú lakáskiadók sok esetben jobban teljesítenek, mint a hagyományos szállodák. 

A portál kiemelte, az első hetek alapján a vb inkább elosztott turizmust generál, mint egyetlen városra koncentrálódó tömeget. A szurkolók gyakran egy mérkőzést városnézéssel, nemzeti parkokkal vagy tengerparti pihenéssel kötnek össze, ezért a rendező városok mellett a környező turisztikai régiók is profitálnak.

A helyi turisztikai szakma ugyanakkor azt is látja, hogy az előzetesen várt gazdasági fellendülés nem minden városban valósult meg egyformán: míg Miami, Houston vagy New York kiemelkedően teljesít, addig több amerikai rendező városban visszafogottabb a szállodai kereslet, részben a magas árak, a vízumügyintézés és a jelentős utazási költségek miatt. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG