1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások - mondta Varga Mihály, aki beszélt az IMF feltételeiről. Ingatlanadóról, a családtámogatás visszavágásáról egy szót sem ejtett, pedig a Valutaalap által nehezményezett kampányt ezek elutasítására húzták fel.

16:26

A forint délutánra visszanyerte erejét, de a reggeli árfolyamot nem érte el.

Forrás: Privátbankár Dealbook

14:10

A miniszter arra reagált, hogy egyes magyar médiumok szerint a nemzetközi hitelezők és a magyar tárgyalódelegáció közötti tárgyalások "szakítás közeli állapotba" kerültek, a többi között a magyar kormány által október elején indított, a hiteltárgyalásokról szóló médiakampány miatt. Az értesülést az origo.hu hozta le, a magyar sajtó mellett átvették a nagy nemzetközi hírügynökségek is.

Varga Mihály elmondta: az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésén a magyar delegáció tagjainak tárgyalásain óhatatlanul szóba került a médiakampány ügye, de a nemzetközi szervezetek professzionális módon állnak a tárgyalásokhoz, így az nem befolyásolja érdemben a hiteltárgyalások folytatását.

November 7-ig nem lesznek fejlemények

Varga Mihály a folyó egyeztetésekről elmondta: éppen ezen a héten tájékoztatta az IMF főtárgyalóját a nemzetgazdasági miniszter által az elmúlt héten bejelentett intézkedésekről. Most ezeket az új intézkedéseket értékelik - tette hozzá.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője szerint nem várható, hogy azelőtt folytatódnának a tárgyalások, hogy az Európai Bizottság november 7-én nyilvánosságra hozza új, őszi makrogazdasági előrejelzéseit. "November 7-ig biztos, hogy érdemi dolog nem történik, addig szerintem a valutaalap is átvizsgálja döntéseinket" - fogalmazott a miniszter.

A tárca nélküli miniszter szerint némi véleménykülönbség érzékelhető a két tárgyalópartner között. Mint mondta, az Európai Bizottság sokkal fontosabbnak tartja a három százalék alatti hiányt, míg a valutaalap inkább az intézkedések minőségére, a strukturális átalakításokra teszi a hangsúlyt.

Varga beszélt róla, hogy mit kért az IMF

A magyar gazdasági és pénzügyi mutatók kedvező alakulását idézve Varga Mihály hangsúlyozta, ezek azt mutatják, hogy a kormány fontosnak tartja a pénzügyi egyensúlyt. "A kérdés az, hogy a növekedés ösztönzésére milyen lépések szükségesek, hiszen a magyar gazdaság egyik legnagyobb gondja, hogy a növekedés, nagyrészt külső okok miatt, jóval szerényebb, mint amit vártunk" - tette hozzá.

A miniszter szerint az IMF a hagyományos eszközöket preferálja, így júliusban a szociális támogatások lefaragására, a tömegközlekedés támogatásának csökkentésére, illetve helyi önkormányzatok támogatásának csökkentésére tett javaslatot, azaz "a kiadáscsökkentés volt a hangsúlyosabb".
Varga Mihály elmondta: a magyar kormány részére ezeket vetették fel, amellett, hogy olyan adók jogosultságát vitatták, mint amilyen a bankadó és a pénzügyi tranzakciós illeték. "Ebben vitánk van, ez nem új, azt júliusban is láttuk már, hogy ezekben eltérnek az álláspontok" - közölte.

A tárgyalásvezető most nem ejtett szót olyan feltételekről (családtámogatás, nyugdíjak csökkentése, ingatlanadó bevezetése), melyekre a kormány kihegyezte az "IMF-megállapodásra felkészítő" médiakampányát.

A forint enyhén korrigált a szakadás után

Az origo úgy tudja, elmérgesedett a viszony a Nemzetközi Valutaalap és a magyar kormány között, az IMF-nél házon belül már arról beszélnek, hogy gyakorlatilag szakítottak a magyar féllel. Mint írták, Varga Mihály és az NGM államtitkára, Pleschinger Gyula "fejmosást kaptak" a kormány médiakampánya miatt két héttel ezelőtt az IMF illetékeseitől, mert azzal a magyar fél "átlépett egy küszöböt".

A hírre a forint gyorsan gyengülni kezdett, 1 euró 282,22 forintot is ért a nemzetközi kereskedelemben, szemben a tegnapi 279 forint körüli szinttel, ami ma reggelre enyhén korrigált 280 fölé. A délutáni kereskedésben kissé visszaesett az eladói nyomás a forint piacán, az euróval szemben most 281,78-nál áll a jegyzés.

Forrás: Privátbankár Dealbook

 

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG