2p
Lassacskán elkezdenek befutni az első exit-pollok, most éppen jött egy Németországból. A német európai parlamenti helyek eloszlása a jelek szerint jelentősen átalakul. A választás toronymagasan legnagyobb vesztese a szociáldemokrata párt, az SPD, mivel ők az előrejelzések szerint a korábbi 27 helyett most csak 15 képviselőt küldhetnek ki.

A 96 német EP-hely sorsáról szóló választás után a kormányzó pártszövetség CDU-CSU örülhet, sikerült megszerezniük a szavazatok döntő többségét. Ám a második helyre nem kis meglepetésre nem az SPD jött be, hanem a Grüne, a német zöldek pártja. A szélsőjobbos AfD 10,5 százalékot kapott, míg a liberális FDP 5,5 százalékot.

Az exit-poll eredmények listája, zárójelben azzal, hogy a pártok képviselői melyik frakcióba ülnek be:

  • CDU/CSU (EPP): 27.5%
  • Grüne (G/EFA): 20.5%
  • SPD (S&D): 15.5%
  • AfD (EFDD): 10.5%
  • Linke (LEFT): 5.5%
  • FDP (ALDE): 5.5%
  • Partei (NI): 2.5%
  • FW (ALDE): 2%

Németországban nincsen bejutási küszöb, ezért ezek a pártok szinte biztosan ott lesznek az EP-ben, míg egyes előrejelzések a kalózpártnak (Piraten) is várnak egy helyet. Ha minden igaz, így fognak megoszlani a német képviselői székek:


Az Infratest német kutatóintézet jelentéséből egyértelműen látszik, hogy a Grüne az idei német EP-választás toronymagas győztese, hiszen az előző eredményükhöz képest 11,3 százalékkal tudtak erősödni. Az AfD és az FDP szintén erősödni tudott, 3,4 és 2,1 százalékkal.

Ugyan a CDU/CSU a választást behúzta, eredmény tekintetében sokat gyengültek, hiszen 7,3 százalékkal rosszabbul teljesítettek, mint 2014-ben. A legnagyobb vesztes az SPD, a korábban Martin Schulz által vezetett szociáldemokrata párt 11,8 százalékkal gyengült.

(Europe Elects)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG