2p

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) két magas rangú politikusa hétfőn az ukrán fővárosba, Kijevbe érkezett különvonattal.

Lars Klingbeil pártelnök és kollégája, Rolf Mützenich, az SPD német parlamenti frakcióvezetője a tervek szerint megbeszélést folytat majd kormánytisztviselőkkel, köztük Dmitro Kuleba külügyminiszterrel és parlamenti képviselőkkel. Egyik első találkozójuk a kijevi polgármesterrel, Vitalij Klicskóval volt. Klingbeil érkezését követően kijelentette: pártja mindig is világossá tette, hogy fenntartás nélkül kiáll Ukrajna mellett. Hozzátette, ez a háború kitörésének első napja óta látható.

Az SPD-nek meg kellett küzdenie azokkal az erős bírálatokkal, amelyek a Moszkva egy évvel ezelőtti támadását megelőző politikáját érte. A kritikusok, többek között Ukrajnában is, azzal vádolják a pártot, hogy évtizedek óta rendkívül rosszul ítéli meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Az SPD azok közé a berlini politikai erők közé tartozott, amelyek általában úgy vélték, hogy az Oroszországgal való együttműködés erősíti az európai stabilitást, de ez a szemlélet hozzájárult Németország Oroszországtól való energiafüggőségéhez. A két politikus nyilvánosan elismerte, hogy a múltban hibásan ítélte meg az SPD Oroszország-politikáját.

Klicsko a két politikus látogatását rendkívül fontos jelzésnek nevezte Ukrajna számára. "Minél erősebb lesz Ukrajna támogatása, annál gyorsabban megnyerjük ezt a háborút"- hangoztatta a kijevi polgármester. Az orosz támadás 2022. február 24-i kezdete óta több magas rangú SPD-politikus is járt már Ukrajnában, közöttük tavaly júniusban Scholz kancellár. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG