2p

Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.

Magyarország az elmúlt 30 évben, de az elmúlt 14 évben különösen határozottan szakosodott a német ipar, főleg a német autóipar kiszolgálására – idézte a Telex a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentését, amelyben a jegybank a német export alakulását elemezte részletesen. Németország Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnere, 2023-ban a magyar áruexport 26 százaléka Németországba került.

Problémás az autóipari koncepció. A kép illuztráció
Problémás az autóipari koncepció. A kép illuztráció
Fotó: Depositphotos
Ez a stratégia azonban csak addig működik, amíg a német export is növekszik, így például most is részben azért van válságban a magyar gazdaság, mert a német is válságban van. Emiatt nem rendelnek tőlünk elég árut. Németország gazdasága exportorientált, a német kivitel azonban a 2008-as válság után a korábbi ütemnél jóval kisebb mértékben bővült. Míg 1991 és 2008 között 172 százalékkal, addig 2008 és 2023 között mindössze 38 százalékkal. Eközben a kivitelben a korábbi 15 százalékról 20 százaléka nőtt a szolgáltatások aránya. Ez azt jelenti, hogy a termékek exportja – amibe Magyarország becsatlakozott – az átlagosnál is rosszabbul teljesített.

A visszaesést nagyrészt az okozza, hogy a németek egyre kevesebb terméket tudnak eladni Kínának. Ma már ugyanis a kínaiak önállóan is jók az autógyártásban. A németek 2021-ig egyre többet exportáltak Kínába. Akkor a kivitelük nyolc százaléka ment az ázsiai országba, ami 2023-ra 6,2 százalékra esett vissza. Az MNB szerint a kínai járműgyártás megerősödése mellett a zöldátállás gyengíti a német áruexportot. A magyar gazdaság tavalyi gyengélkedését részben az okozta, hogy Németország gazdasága is gyengélkedett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG