3p

A magyar gazdaság termelékenysége akkor zárkózhat föl az európai szintre, ha tartósan magas növekedési ütemet ér el, a széles körű felzárkózás az elmúlt másfél évtizedben annak ellenére sem sikerült, hogy a gazdasági teljesítmény több ágazatban is javult – állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-hez eljutatott elemzésében.

 

Az elemzésben kiemelték a mezőgazdaságot, amelynek termelékenysége 2025-ben meghaladta az EU átlagát (104 százalék), ugyanakkor hozzátették, hogy a többi ágazat az uniós átlag 60 százalékát sem érte el tavaly. A GKI adatai szerint az „egyéb szolgáltatások” (javítás, háztartási és kisebb személyi szolgáltatások) közepes szinten teljesítettek (az EU átlag 59 százalékán). A pénzügyi ágazat 56 százalékon teljesített, míg a szakmai szolgáltatások, illetve a kereskedelem és turizmus 49-49 százalékon, az építőipar 45 százalékon.

A feldolgozóipar és az információs-kommunikációs szektor is gyenge pozícióban van (az EU átlag 43, illetve 42 százaléka), ami különösen fontos, mert ezek a magasabb súlyú ágazatok közé tartoznak. A legnagyobb lemaradás az ingatlanügyletekben látszik (az EU átlag 36 százaléka) a tavalyi adatok alapján. Kitértek arra, hogy a 2010 és 2025 között több ágazatban is érdemi előrelépés történt. A legerősebb a javulás a pénzügyi szektorban volt, ahol a termelékenység 46 százalékkal nőtt (miközben az EU átlag a csak 8 százalékkal), ezt követte a kereskedelem és turizmus 42 százalékkal (EU átlag 11 százalék), a szakmai szolgáltatások 33 százalékkal ( EU átlag 11 százalék).

Az információ és kommunikációs ágazatban ugyan 32 százalékkal javult Magyarországon a termelékenység, de az EU átlagos fejlődése ennél magasabb, 37 százalék volt. A mezőgazdaságban is volt fejlődés, 19 százalékos, de itt az EU átlag 50 százalékkal nőtt. Ezzel szemben az iparban és más tőkeigényes ágazatokban gyakorlatilag nem történt érdemi változás, míg az EU átlagában 16 százalékkal javult a termelékenység. Az építőiparban ugyan mérsékelt, 4 százalékos volt a növekedés, de ebben az ágazatban az EU átlag 10 százalékos csökkenés volt. A GKI elemzésében kiemelte, hogy a szolgáltató szektor egyes részei azért tudtak gyorsabban növekedni, mert rugalmasan alkalmazkodtak a változásokhoz, így csökkenő létszámmal is növelni tudták a hozzáadott értéket.

Az összefoglaló szerint az is látszik a számokból, hogy a magasabb növekedés nem garancia a jobb pozícióra, a legkevésbé pedig épp a kiemelkedő állami támogatásban részesülő szektorok termelékenysége nőtt, ami erős piactorzulást jelez. Megjegyezték, hogy miközben az autó- és akkumulátoripar közel ezermilliárd forint állami támogatásban részesült 2020 óta, az ipari termelékenység az elmúlt 15 évben visszaesett.

A GKI szerint Magyarországon egy célzott szektoriális politika lenne indokolt: ott érdemes beavatkozni, ahol egy ágazatnak van felzárkózási esélye, de a piac önmagában nem oldja meg a beruházási, technológiai vagy munkaerőpiaci akadályokat.

Ilyen lehet például a tudásintenzív szolgáltatások, az ipari modernizáció vagy az exportképes hazai feldolgozóipari területek célzott, ellenőrzött és visszamért támogatása – tették hozzá az elemzésben, amely az új magyar kormány előtt álló rövid- és hosszútávú gazdasági kihívásokat bemutató sorozat részeként készült.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG