3p
Uniós pénzek nélkül éves alapon több mint 9 százalékot esett a beruházások volumene, de ez főleg az állami beruházások elmaradásának köszönhető - a vállalkozásoknál már vannak pozitív jelek.

2016 III. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 9,3%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az uniós pénzből megvalósított projektek elmaradásával az állami beruházások szintje ismét nagyot zuhant - 57 százalékot egy év alatt -, de a vállalkozásoknál vannak biztató folyamatok: szerényen (3,3 százalékkal), de nőtt a volumen.

Az előző negyedévhez képest a kiigazított adatok szerint 2,7 százalékkal növekedtek a beruházások. A 2010-es adatokhoz hasonlítva látszik igazán a 2015 végi óriási törés, illetve az, hogy az elmúlt években gyakorlatilag csak uniós pénzekből épült bármi az országban.

Komoly informatikai fejlesztés a bankszektorban

A nemzetgazdasági ágak több mint felénél a beruházás aktivitás emelkedését regisztrálta a KSH, a legnagyobb mértékben (46%) a pénzügyi, biztosítási tevékenység nemzetgazdasági ágban, ahol új számítástechnikai eszközök beszerzései is növelték a beruházások teljesítményét.

Több mint egy évig tartó csökkenés után a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházási teljesítménye 35%-kal nőtt, amiben a gép- és járművásárlások mellett szerepet játszottak ültetvényekkel kapcsolatos nagyberuházások is. Szintén kiemelkedően emelkedtek – a szálláshelyek vendégforgalmának és árbevételének hosszabb ideje tartó növekedése mellett – a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás beruházásai (34%).

A nemzetgazdasági beruházások harmadát realizáló feldolgozóipar fejlesztései 15%-kal meghaladták a bázisidőszak szintjét.

Ahonnan a legjobban hiányoznak az uniós pénzek

Kilenc nemzetgazdasági ágban csökkent a beruházási aktivitás, a legnagyobb mértékben (79%) – a korábbi negyedévekhez hasonlóan – a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás ágban, aminek oka az EU-forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő projektek befejeződése. Az EU-források kifutása miatt csökkent nagyot a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene, ahogy a humán egészségügyi és szociális ellátás ágban (73%), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban (41%), valamint az oktatásban (23%) is ez áll a háttérben.

A nemzetgazdasági beruházások változása egy év alatt, gazdasági ágak szerint (százalék)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG