3p

A kormány négy elemből álló intézkedéscsomagot vezet be, amelynek hatására csökkennek az állam kamatkiadásai és javul az önfinanszírozási képessége, miközben a lakosság megtakarításai is megőrzik reálértéküket – jelentette meg közleményét a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a kormány oldalán.

A GFM indoklása szerint a lakossági folyószámlákon található több mint 7 ezermilliárd forintnyi le nem kötött pénzeszköz a jelenlegi inflációs környezetben hatalmas elmaradt bevételt jelenthet a számlatulajdonosoknak. 

A négy intézkedésből kettő a lakossági szereplők megtakarításait tereli az állampapírok felé, kettő az intézményi szereplők – bankok és befektetési alapok – körében növeli az állampapír-keresletet.

Kampány az állampapírokért. Fotó: MTI
Kampány az állampapírokért. Fotó: MTI

  • A lakossági szereplőket érintően a kormányzat azt a döntést hozta, hogy a bankoknak tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a lakossági állampapírokra vonatkozó befektetési lehetőségekről, bemutatva, hogy egyéves időszakra számítva az ügyfelek mekkora többlet-kamatbevételt érhettek volna el, ha megtakarításaikat folyószámla helyett különböző állampapírokban tartják.
  • Második intézkedésként idézi fel a GFM, hogy a kormány az adómentes lakossági állampapírok még attraktívabbá tétele érdekében 2023. július elsejétől azokra a pénzügyi eszközökre, amelyekre kamatadó-fizetési kötelezettség vonatkozik, a kamatadón felül 13 százalékos szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettséget írt elő.
  • Az intézményi szereplőknél a kormány lehetőséget biztosít a bankok számára, hogy csökkentsék az extraprofitadó-fizetési kötelezettségüket, ha növelik a hosszú lejáratú államkötvényeiket – emlékeztetett a harmadik lépésre a GFM.
  • Végül a befektetési alapoknál a kormány elvárja, hogy az értékpapíralapoknál tartott eszköz arányában érje el az értékpapír részaránya a 60 százalékot, az eszközök legfeljebb 5 százalékát fektessék forintban denominált, állampapírtól eltérő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba, valamint az értékpapír- és ingatlanalapoknál a likvid eszközökön belül a Diszkont Kincstárjegy (DKJ) részaránya érje el a 20 százalékot.

Az intézkedések hatására a GFM közleménye szerint a banki betétek állománya jelentősen csökkent, ezen összegek a kötvényalapokba, valamint az állampapírok felé áramlottak. 

Az állampapírok iránti kereslet bővülése nemcsak közvetlenül, hanem közvetett módon is javította az állam önfinanszírozási képességét, csökkentette az állam kamatkiadásait, miközben a lakosság megtakarításainak reálértékét is sikerült megőrizni – áll a közleményben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG