4p
A KSH legfrissebb adatai alapján tovább kell várnunk a demográfiai fordulatra Magyarországon: az év első hét hónapjában ugyan valamivel lassabb tempóban fogyott a magyar lakosság, mint egy éve, de ez csak annak következménye, hogy valamivel kevesebben haltak meg idén január és július között, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Eközben ugyanis a születések száma is tovább mérséklődött.

A halálozások száma 2,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly, a születéseké pedig 1,9 százalékkal. 77 059-en haltak meg, 51 356 gyermek jött világra hét hónap alatt - a természetes fogyás 25 703 fő volt, ez 4,2 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A javulás főként annak köszönhető, hogy míg tavaly az év első hónapjaiban szokatlanul magas volt a halálozások száma (a KSH korábbi értékelése szerint a durva influenzajárvány következtében), idén viszont nem volt ilyen kiugró érték januárban.

A júliusi hónap egyébként rontott az összképen: míg a születések száma (8264) gyakorlatilag nem változott a tavaly júliusi adathoz képest, az elhunytak száma 3,6 százalékkal nőtt a hónapban.

Messze van a fennmaradáshoz szükséges termékenység

A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,46 volt az év eddig eltelt időszakában. Ez a szám azt mutatja meg, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyermeknek adna életet - másképp mondva ez tulajdonképpen a szülőképes korú női népességre jutó születések átlaga. Az előző év azonos időszakához képest ez az adat nem változott. Az "egyszerű reprodukcióhoz", tehát a fennmaradáshoz szükséges arányszám 2,1 gyermek lenne - a fejlett országokban legalábbis ezt az értéket tekintik annak.

A teljes termékenységi arány alakulása, narancssárgával a fennmaradáshoz szükséges 2,1-es arányszám. 1901-ben 5,32 volt a mutató értéke, 1910-ben 4,86, 1921-ben 3,80, 1930-31-ben 2,84, 1940-41-ben 2,84. Forrás: KSH / Privátbankár.hu

Egyelőre tehát semmi jele annak, hogy megállna a népességszám 1980-as évek óta tartó hanyatlása:

Kevesebben állnak az anyakönyvvezető elé

Idén hét hónap alatt 28 294 pár kötött házasságot - ez 0,7 százalékkal, 209-cel kevesebb, mint tavaly január és július között. A házasságkötési szezon egyébként elég felemásra sikerült: míg idén júniusban sokkal (7,8 százalékkal) többen házasodtak össze, mint egy éve, júliusban 10 százalékos csökkenést mértek. A KSH szerint ez leginkább annak következménye, hogy idén júliusban eggyel kevesebb hétvége volt, mint tavaly.

Már megint megbukott a Soros-terv - nem pótolják menekültek a fogyatkozó magyarságot

A KSH egyébként frissítette a Magyarországra érkezett menedékkérők és a nemzetközi védelemben részesülők számát tartalmazó adattáblát is. Ebből kiderül: a második negyedévben mindössze 159 menedékkérő érkezett az országba; közülük 30-an menekült státuszt kaptak, 47-en oltalmazott státuszba kerültek, 5 ember pedig csak befogadott státuszt kapott (a kategóriák magyarázata alább).

Idén összesen 453 menedékkérőnk volt, 53 ember menekült, 257 ember oltalmazott státuszt kapott, 17 ember pedig befogadott lett - így újra elmondhatjuk, hogy a kormány által oly sokszor leleplezett Soros-terv végérvényesen megbukott, megint nem sikerült elárasztani az országot migránsokkal. Ennek ellenére azért a legújabb kormányzati "tájékoztató" kampány nem áll le, ahogy a kormány is tovább vívja harcát Brüsszellel a témában.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal összefoglalója szerint a menekültek és oltalmazottak a magyar állampolgárokkal megegyező feltételekkel jogosultak valamennyi jogszabály és helyi rendelet alapján nyújtott szociális támogatásra és ellátásra. Státuszuk a magyar állampolgárokéhoz hasonló jogokat biztosít számukra, illetve kötelezettségekkel terheli őket. A menekültek és az oltalmazottak sem rendelkeznek választójoggal, de a menekültek az önkormányzati választáson és helyi népszavazásokon részt vehetnek. A befogadottak pedig csak ideiglenesen maradhatnak Magyarországon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG